A házibivaly [antikvár]

A bivaly egyik legősibb háziállatunk. A Kárpát-medencében főleg az avar korban terjedt el, de előfordulásának nyomai vannak sokkal korábbi időkből is. Évezredekig használta az ember ezt a szívós, nagy erejű állatot súlyos terhek vontatására. Kiváló igavonó – s emellett tápláló tejet adó – képessége megtartotta a XX. sz. első feléig, míg a gépek végleg ki nem szorították. A pusztulásnak indult hazai bivalyállomány az ezredforduló előtti évtizedekre már csak két kisebb gulyára korlátozódott. Az egyik Kápolna-pusztán, a Kis-Balaton mellékén élt – valószínűleg az egykori észak-somogyi uradalmak állományainak maradványaként – a másik, kisparaszti gazdaságokból összegyűjtve a Hortobágyi Nemzeti Parkban. Ma állami intézmények, önkormányzati és magántenyészetek is foglalkoznak bivalytartással, bivalyhúsból készített élelmiszerek, jellegzetes termékek előállításával. A tenyésztést a Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete Tenyésztési Bizottsága felügyeli, amelynek tagjai szinte napi kapcsolatot tartanak az egyes tenyészetek tulajdonosaival. A könyv a bivaly tartásával és tenyésztésével kapcsolatos ismereteket tartalmazza, valamint a Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete tenyésztési programját.