Társadalmi Szemle 1982. december [antikvár]

Súlyos veszteség érte szovjet testvérpártunkat, a szovjet népet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalmat, a világ békeszerető erőit: elhunyt korunk kiemelkedő személyisége, Leonyid Iljics Brezsnyev. Fájdalommal gyászoljuk azt a nagy államférfit, akinek életműve töretlen, egységes egészet alkot, s elválaszthatatlanul egybeforr a Szovjetuniónak az elmúlt évtizedekben elért eredményeivel, Lenin pártjának fejlődésével és erősödésével. Érdemeit az SZKP Központi Bizottságának november 12-1 rendkívüli ülése e szavakkal méltatta: „Leonyid Iljics Brezsnyev neve, amelyhez szorosan kapcsolódnak a szovjetország életének kimagasló jelentőségű eredményei . , mindörökre bekerült a Szovjetunió Kommunista Pártja, a nagy szovjetország történetébe." Kivételes gazdagságú életpálya zárult le 1982. november lo-én - olyan emberé, aki a marxizmus-'leninizmus eszméitől vezérelve, erejét és tudását kora ifjúságától hazája felvirágoztatásának, a kommunizmus győzelmének szolgálatába állította. A fémmunkás fia egy iparváros - a mai Dnyeprodzerzsimszk - proletárnegyedében született 1906. december 19-én. Gyermekévei, fiatal kora egybeesett egy új világ építésének lázas-lobogó kezdeti szakaszávial, de átélte ezeknek az éveknek nélkülözéseit, nehézségeit, próbatételeit is. Mégis: emlékirataiban úgy idézi fel pályájának e szakaszát, mint amely életre szóló útmvalóval látta el, meghatározó élményekkel, tapasztalatokkal gazdagította. „Én - írta - nemzetiségemet illetően orosz, származásomat tekintve tősgyökeres proletár, vérbeli kohász vagyok. Apámtól kaptam, ahogy nálunk mondták, a kitartást, a türelmet, azt a szokást, hogy ha valamibe belekezdtem, azt okvedenül végigcsináljam. Anyámtól a közlékenységemet, az emberek iránti érdeklődést örököltem, s azt a képességet, hogy mosolyogni, tréfálkozni tudok a nehézségeken." Ifjúsága nehéz munka és lelkes tanulás jegyében telt el. Volt vasgyári munkás, földmérő, kohómérnök, tanácsi és pártmunkás; a Komszomol, majd a párt hívó szava előbb a kurszki kormányzóságba, aztán Belorussziába, az Urálba, a Bajkálon túlra, s ismét a számára oly kedves Dnyeper mellé szólította. A Szovjetunió elleni fasiszta támadás éles fordulatot hozott az ő életében is. A Nagy Honvédő Háború első napjaiban öltötte fel a szovjet hadsereg egyenruháját, s mind magasabb rangú politikai tisztként harcoka végig a négy évet; egyebeik között: hazánk északi részének felszabadításában is részt vett. A háború kemény évei után szülőföldjére küldte vissza őt a párt; a területi pártbizottság első titkáraként a Dnyeper-vidéki újjáépítést vezette. 1950-ben a Moldáviai, i95 5-'ben a Kazahsztáni Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárává választották. A XIX. kongresszuson lett az SZKP KB tagja, 1956-1957-ben az SZKP KB elnökségének póttagja, a KB titkára. Ezután a KB