Szuperkommunikátorok [antikvár]

PROLÓGUS Ha valamit mindenki tudott Félix Sigaláról, az az, hogy könnyű vele beszédbe elegyedni.^ Nem is ez a jó kifejezés: az emberek imádtak társalogni vele, mert folyamatosan úgy érezték, egy kicsit okosabbak, humorosabbak és érdekesebbek lettek általa. Még akiben semmi közös sem volt Felixszel - ami ritkán fordult elő, hiszen a beszélgetés során elkerülhetetlenül kiderült, hogy mennyi közös elképzelésük, tapasztalatuk vagy barátjuk van -, az is azt érezte, hogy úgy figyel rá, mintha összekötné őket valami. Ez a tudósoknak is szemet szúrt. Félix két évtizedet töltött a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) kötelékében. A főiskola, majd egy rövid katonai kitérő után csatlakozott a szervezethez, és néhány évet ügynöki terepmunkával töltött. Felettesei ekkoriban vették először észre, hogy milyen könnyen megnyílnak neki az emberek. Egymást követték az előléptetések, és végül regionális felsővezetői pozícióba került, akinek teljes felhatalmazást adtak mindennemű tárgyalás lefolytatásához. Öt hívták, ha vonakodó tanúkat kellett vallomásra bírni, ha szökevényeket kellett rávenni, hogy adják fel magukat, vagy ha vigaszt kellett nyújtani gyászoló családoknak. Amikor egy férfi elbarikádozta magát hat kobrával, tizenkilenc csörgőkígyóval és egy leguánnal, ő győzte meg, hogy jöjjön szépen ki, és nevezze meg az élő állatokat csempésző bűntársait. „A helyzet megoldása az volt, hogy segítettem neki beleélni magát a kígyók helyzetébe" - mondta el nekem később Félix. „Egy kicsit fura figura volt, de őszintén szerette az állatokat."