Richter [antikvár]

06:32 Öedeon sikoltásra riadt fel. Körbenézett, és nem értette a világot. Álmában egyjéghideg, romos, büdös szobában járt. Amikor kinyitotta a szemét, ebben a szobában találta magát. A sötétben, az elhanyagolt helyiségben nem ismerte fel a tárgyakat, a hangokat, a szagokat. Kínkeserves lassúsággal, molekulánként rakta össze fejében az öt körülvevő valóságot. Beletelt negyedórába is, mire rövid távú memóriája magához tért, és felülírta az emlékeit, melyeket hetven éven át rakosgatott össze. Hát persze, hiszen új fejezetet nyitott lelkében az új életének, mostantól ott kell keresgélnie. Felük az ágyban, kifordult, lábait letette a padlóra, végignézett saját magán: idegen kezeket látott az ölében, ismeretlen, csontos lábak remegtek szeme előtt egy rongyos nadrágban. Nyál nélkül nyelt egyet, hogy eltüntesse a szokatlan, rossz ízeket a szájából. Tekintete lecsúszott magáról. Mellette egy halom ócska ruha fújtatott csendben a dunna alatt, néha meg-megrezdült. Gedeon hiába próbálta kivenni az alakot, csak foltokat látott. Valahol, valamikor elveszítette a szemüvegét. Mit keres ő itt? Ez nem az ö lakása, ez nem az ő élete. O még mindig ugyanaz a Richter Gedeon, aki volt. Született 1872-ben Ecséden, anyja neve Engel Róza, vallása izraelita, lakik Budapesten, foglalkozása gyógyszerész. Neki máshol van a helye és más a feladata. A tettvágy lökött rajta egyet, de az nem volt elég ahhoz, hogy lábra tudjon állni. Csüggedten hanyatlott vissza a koszos ágyneműre. Mostanában egyre gyakrabban telepedett rá a gyökértelenség érzése, amely kisgyermekkora óta kísértette. A nyomasztó otthontalanság felnőttkorára apályként visszahúzódott gondolatai közül, de ebben az új helyzetben újra felerősödött benne. Gyerekként Gyöngyösön, a nagyszülei házában a sehovatartozás hullámaiban vergődött, kapaszkodók