Nincs harag [antikvár]

Amikor Howard Schultz 2008-ban nyolc év után ismét átvette a Starbucks vezetését, sírt. Nem egyedül, otthon a fürdőszobában vagy az irodája zárt ajtaja mögött, hanem az egész cég szeme láttára. A napi eladások kétszámjegyű csökkenést mutattak. A két előző vezérigazgató viharos gyorsaságú terjeszkedésbe kezdett, de amikor 2007-ben beköszöntött a recesszió, alapjaiban rendült meg az elhamarkodottan felépített birodalom. A visszatérése előtti éjszakákon Schultz órákon át meredt a plafonra, és azon töprengett, mit fog mondani vezérigazgatóként a visszatérése első napján. Kétségbeesve kereste a szavakat, amelyekkel meggyőzheti a dolgozók tízezreit, hogy nem forog kockán a megélhetésük. A hangulatjavítás nem pusztán stratégia volt számára; személyes felelősséget érzett a Starbucks munkatársainak jóllétéért. Schultz szegény családban nőtt fel, és látta, hogyan küzdenek a szülei, hogy előteremtsék a megélhetéshez szükséges pénzt, ezért pontosan tudta, mennyire fontosnak tartják a munkahelyüket a Starbucks dolgozói. Amikor felsétált a színpadra, úgy érezte, egyáltalán nem baj, ha az alkalmazottak sérülékenynek látják azt a személyt, akitől a problémáik megoldását várják. Schultz őrültségnek tartotta az elődei által erőltetett üzleti stratégiát, és biztos volt abban: a dolgozók megérdemlik, hogy tudjanak erről. Úgy döntött, hogy leveszi az álarcot; erre a gesztusra nagyon kevesek - vezérigazgatók különösen nem - képesek a munkatársaik előtt. Eltekintett minden formalitástól, hagyta, hogy a könnyek végigcsorogjanak az arcán. A sírás sokszor manipulációnak és számításnak látszik - de Schultz elegendő érzelmi intelligenciával rendelkezett ahhoz, hogy összekapcsolja a sérülékenység pillanatát a biztató jövő képével: vázolta a visszatérésével megváltozó terveket, és visszajelzést kért a dolgozóktól. Abban a hónapban több mint ötezer elismerő e-mailt kapott. 2010-re pedig az eredmény sem váratott magára: a Starbucks részvényei többet értek, mint valaha. Legtöbbünk jelentősen alulértékeli az érzelmi szükségletek nagyságát és jelentőségét a munkahelyen. A főnök-beosztott kapcsolat mellett az érzelmeink dinamikája befolyásolja a motivációnkat, az egészségünket, a kommunikációnkat, a döntési képességünket és sok mást is. Legtöbbször mégis figyelmen kívül hagyjuk ezeket az érzelmeket. Miért gondoljuk, hogy csak akkor lehetünk professzionálisak, ha elfojtunk mindent, amit érzünk? 11