Hogyan "forradalmasítja" Eugen Dühring úr a tudományt [antikvár]

ELŐSZÓK A HÁROM KIADÁSHOZ I. Az itt kovellíezö tnunka egyáltalán nem valamely „belső kényszer" gyümölcse. Éppen ellenkezőleg. Araikor három évvel ezelőtt Dühring úr a szocializmus felkent tanítványaként és egyben reformátoraként századát hirtelen a porondra szólította, németországi barátaim ismételten unszoltak, azt kívánva tőlem, hogy világítsam meg kritikailag ezt az új szocialista elméletet a szociáldemokrata párt akkori központi lapjában, a „VoIks.síaat"-han. Barátaim ezt feltétlenül szükségesnek tartották, nehogy a még oly fiatal és véglegesen alighogy egyesült pártban szektárius szakadásra és zavarra adódjék újból alkalom, ök jobban tudták a németországi viszonyokat megítélni, mint én, kötelességem volt tehát, hogy higyjek nekik. Kiderült emellett még az is, hogy a szocialista sajtó egy része oly melegséggel fogadta az új megtértet, amely ugyan csupán Dühring úr „jóakaratának" szólt, de ugyanakkor észrevehető volt, hogy a pártsajtó eme részében megvan a jóakarat, hogy a dühringi jóakarat számlájára ráadásul látatlanban -a dühringi tant is elfogadja. Akadtak emberek, akik máris készültek e tant népszeríisített alakban a munkások között terjeszteni. Végül pedig Dühring úr és kisded szektája a reklám és intrika minden műfogását latba vetette, hogy a „Volksstaaf'-ot az oly hatalmas igényekkel fellépő új tannal szemben határozott állásfoglalásra kényszerítse. Mégis egy évig tartott, míg rászántam magam, hogy egyéb munkáimat elhanyagolva, beleharapjak ebbe a savanyú almába. Ez ugyanis olyan alma voU, amelyei egészen el Ni-^llctt fogyasztani, ha egyszer beleharapott az ember. Es nemcsak nagyon savanyú,