Egyáltalán, minek nekünk gazdaságpszichológia? [antikvár]

ELŐSZÓ Nem tagadhatom, amikor elfogadtam Garai László igen megtisztelő, szíves felkérését, tartottam vállalkozásomtól. Kihívás bevezetőt írni Garai László sok évtizedes, ragyogó pályaívének dokumentumai elé. Hát még akkor, ha a gazdaságpszichológiához kapcsolódó, csaknem félszáz cikk és tanulmány gondolatgazdagsága lenyűgöző, és mégis, mondanivalója szikár és fókuszált. Elfogódottságom - természetesen - ahhoz is köthető volt, hogy olyan környezetbe, a gazdaságlélektan világába hívtak a kötet írásai, ahol, már csak életutamnál, mérnöki alapképzettségemnél fogva is, meglehetősen járatlan vagyok. Ráadásul azt sem felejthettem, hogy a szerző a Magyar Közgazdasági Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság gazdaságpszichológiai szakosztályainak alapító vezetője volt, hogy aztán hat évvel később - sajnos - ez az értékalkotó közösség, a „szakma" érdektelensége okán, feloszlassa önmagát. így hát a szakosztályi működés újraindítására is kellett gondolnom, amikor társaság aktuális korifeusaként, e nagyszerű válogatást bevezetve, töredékes gondolataimat összefoglalom, és bocsássa meg az olvasó, ezt sem egy bevezető tanulmány igényével. A harmadfél százada, a kiútkereső-kiúttalan „piaci szocializmus alkonyán" született és a közelmúltban alkotott írásokat nemcsak az azonos szakterület rendezi egy kötetbe, hanem a közös mondanivaló felépítése, az emberi értékek feltétlen tisztelete, s a buzdítás, hogy ezek az értékek a humánum által tőkévé válnak, ha felelősen gazdálkodunk velük. Garai László mondatai gyakorlatiasan, világos érveléssel, sokszor napi eseményekhez kapcsolódva teszik befogadhatóvá és érthetővé a laikus számára is azt, hogy a gazdaság van az emberért, és nem fordítva, és hogy nemcsak pénz, hanem humántőke nélkül sincs gazdaság. Az olvasónak olyan érzése van, mintha Garai László nyolcvanas években, a szocialista piacgazdaság felbomló világában alkotott írásait Johan Huizinga gondolatai ihlették volna, az utóbbiakat pedig, a bizonytalan, átmeneti években születetteket Weöres Sándor. Avilághírű humanista művészettörténész, amikor a középkor alkonyáról ír, azzal ad reményt, hogy emlékeztet: az új, a reneszánsz virágai is a régi bomlásának televényéből emelkedtek ki. A költő pedig az ember lélek lehetőségeiről szólva úgy 9