Bővebb ismertető
ELOSZO
Kedves Olvasó!
Julié Gray-t régóta ismerem. 1998-ban alapítottam a The CV Centre nevű céget, és bölcsen tettem, hogy Julie-t a kezdetektől felvettem munkatársnak. Azóta is együtt dolgozunk, immár ő az egyik vezető tanácsadónk. A The CV Centre pedig ma már a legjelentősebb önéletrajzírással kapcsolatos tanácsokat adó cég az Egyesült Királyságban.
Julié hivatásos önéletrajzíróként nap mint nap látja, milyen pályázatokkal lehet igazi eredményt elérni. Ezért kiváló segítséget nyújthat egy igazán kivételes, saját önéletrajz elkészítésében. Megosztja mindenkivel, mit érdemes belevenni, pontosan mi az, ami kihagyható, és mivel lehet „felpörgetni" az önéletrajzot úgy, hogy az kiemelkedjen a többi jelentkezőé közül.
Ne felejtsd el: a megfelelő írásmódon múlik, hogy az önéletrajzod belépőt jelent-e az állásinterjúra, vagy a „köszönjük, nem" dossziéban - azaz a szemétkosárban -végzi. A jól megírt önéletrajz nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megvalósítsd a karriert, amelyre hivatott vagy.
Nem számít, hány éves vagy, milyen a háttered, milyen állásokat tudsz magad mögött és milyen tapasztalatokat szereztél eddig - Julié segítségével olyan önéletrajzot írhatsz, amely valóban az előnyödre válik!
A könyv ugyanazt a bevált módszert foglalja össze tömören, amelyet napi munkánk során mi is sikerrel alkalmazunk ügyfeleink szolgálatában. Itt megtalálod mindazokat a tippeket és - megkockáztatom - trükköket, amelyekre szükséged lehet. Julié rendet teremt az önéletrajz körül zajló viták és vélemények rengetegében. Megmutatja, hogy a munkáltató szemében valójában mi a fontos - amiről mi már bebizonyítottuk, hogy működik.
A legjobbakat kívánom jövőbeni pályádhoz! Ez a könyv biztosan hozzájárul, hogy maximális eséllyel indulj el a sikerhez vezető úton!
Üdvözlettel, James Innes
ügyvezető, The CV Centre