Bővebb ismertető
Szövegkiemelős, filctollas aláhúzásokkal.
Ma már szinte nincs is olyan beszélgetés, amelyben ne említenék meg a Facebook, Instagram, YouTube vagy éppen a lájkolni szavakat. A közösségi média felülete olyannyira mindennapjaink részét képezi, hogy ezen beszélgetünk ismerőseinkkel, nézünk filmeket vagy éppen olvasunk híreket.Mindennapjaink mellett ezek a felületek a vásárlási szokásainkat is befolyásolják, vállalkozóként, cégként azonban nem minden esetben a leghatékonyabb módon vagyunk rajtuk jelen. A Közösségi média nagykönyve éppen ezért esettanulmányokon és feladatokon keresztül bevezet a közösségi média minden aktuális kérdéskörébe, az oldalak kiválasztásától a trollok és influencerek kezelésén át a nyereményjátékokig. Klausz Melinda 2007óta foglalkozik közösségimédia-marketinggel, 2008 óta blogol, élete első Facebook-hirdetését 2009-ben hozta létre. Cégét, a Klausz Social Groupot a Magyar Marketing Szövetség hat KKV-Marketing Gyémánt-, a turizmus szakma 5 díjjal tüntette ki, míg 2019-ben elhozták a Kreatív Influ Aranyát, illetve az Internet Hungary egyik fődíját is a közösségimédia-marketinget érintő megoldásaik, eseménykommunikációik és influencerkampányuk miatt. A 2016-ban megjelent könyv bővített, aktualizált kiadása kerül most az olvasók kezébe.
A kozossegi-media.com vezetője, a Nők Lapja Café négyszeres VIP bloggere, közösségi médiamarketinggel 2007 óta foglalkozik.
A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának marketingvezetőjeként még az iwiw és MyVIP felületeken kommunikált először cégként, 2008-ban indította első blogját, 2009-ben adta fel élete első Facebook hirdetését.
Azóta többek között volt már a Fujitsu Klíma, a Nők Lapja Cafe közösségi médiatanácsadója, közösségi média tréningeket tartott a Buddha Bár Hotel, a Líra Könyvkiadó, a Centrál Médiacsoport, a Zeneipari Hivatal, a Katedra Nyelviskola, a Pannon Lapok Társasága vagy az MTD Hungary munkatársai részére, olyan kis- és nagymárkák közösségi médiakommunikációját végezte, mint például a Liquid Lunch, Balatonalmádi város, Veszprémi Egyetemi Napok, a budavári Palotában megrendezett Édes Napok Csokoládéfesztivál. Alkalmazásokat fejlesztett többek között a Man at Work, a Tornai Pincészet vagy éppen a Veszprémi Programiroda részére. Cégét a VeszprémFest és a Nagy közösségi médianap kommunikációja kapcsán a Magyar Marketing Szövetség két KKV-Gyémánt díjjal is kitűntette 2015-ben.
5 különböző altémájú közösségi média könyve jelent már meg az internetbiztonságtól a közösségi média konfliktuskezelésen át a mérésig, amely több felsőoktatási intézményben kötelező irodalom. Előadásokat a Metropolitan Egyetemen posztgraduális képzéseken rendszeresen, míg alkalmi jelleggel több másik felsőoktatási intézményben és konferencián tart.