A hatalom 48 törvénye [antikvár]

ELÓSZÓÁltalában elviselhetetlennek találjuk az érzést, amikor nincs hatalmunk más emberek és események felett; a tehetetlenség ugyanis nyomorúságot szül. Senki sem akar kevesebb hatalmat, éppen ellenkezőleg, hatalomból mindenki többet szeretne. A mai világban azonban veszélyes, ha túlságosan hataloméhesnek mutatjuk magunkat, és túl nyilvánvalóan törekszünk a hatalomra. Elengedhetetlen, hogy becsületes és derék embernek mutassuk magunkat, vagyis körültekintően kell eljárnunk - okosnak, leleményesnek, demokratikusnak, ugyanakkor alattomosnak kell lennünk.Ez az állandó kettősség a régi arisztokrata udvarok hatalmi dinamikáira, illetve az azokat átjáró, szüntelen ármánykodásra emlékeztet. A történelem során a hatalom legfőbb birtokosa körül mindig létrejött az udvar, legyen az a hatalmasság király, királynő, császár vagy valamilyen más vezető. Az udvarban nyüzsgő szereplők kényes pozícióban találták magukat: egyrészt szolgálniuk kellett urukat, másrészt ügyelniük kellett arra, hogy ne mutatkozzanak túlságosan talpnyalónak és ájtatosnak, ezt ugyanis a riválisaik hamar észrevették, és könnyűszerrel ellenük fordíthatták. Kifinomult módszereket kellett tehát kidolgozniuk, hogy mindenkori uraik kegyeibe férkőzzenek, és még az efféle kifinomult cselekvésre képes udvaroncoknak is védekezniük kellett a többiekkel szemben, akik szüntelenül áská-lódtak a hátuk mögött, és igyekeztek félreállítani őket az útból.A szüntelen intrikák és a mindent átszövő ármánykodás ellenére az udvar elvileg a civilizáció és a kulturáltság tetőpontja. Az erőszakos vagy túlságosan egyértelmű hatalmi machinációkat rögtön megvetés kísérte; az udvaroncok némán és titokban összeálltak bárki ellen, aki a köreikben nyers erő használatához folyamodott. Ebben állt tehát az udvaronc dilemmája: amíg az elegancia legfőbb megtestesítőjének mutatta magát, addig a lehető legkifinomultabb módszerekkel kellett túljárnia ellenlábasai eszén. A sikeres udvaronc idővel megtanulta, hogy miként cselekedhet mindig közvetetten és kerülő úton; ha hátba is szúrta ellenségét, azt csakis bársonykesztyűvel a kezén és a legédesebb mosollyal az ábrázatán tette. Ahelyett, hogy21