101 gazdagító igazság [antikvár]

Bevezetés Nem tudok beszámolni arról, milyen nehéz, hányattatott gyermekkorom volt, sőt, csak az ellenkezőjéről tudok mesélni. Csodás gyermekkorom volt. Egy kis faluban nőttem fel, a szüleim, nagyszüleim, rokonaim közelségében, ahol mindenki ismert mindenkit. Fantasztikus volt az élet. A nyarak különösen csodálatosak vokak, igazi paradicsom egy gyermek, majd tinédzser számára. Az elszármazottak minden nyáron hazaérkeztek rövidebb-hosszabb időre, a velem hasonló korú gyermekeik pedig az egész nyarat ebben a pici, de annál különlegesebb faluban töltötték. Nagyon sok élmény és emlék tör felszínre miközben ezeket a sorokat írom, melyeket vég nélkül tudnám egymás után sorolni és ezek további boldog élményeket idéznek fel. Az egyik nagyszülői oldalról első, a másikról, ahol csak nagymamámat ismerhettem, az egyetlen faluban élő unoka voltam, lo éves koromig egyedüli gyermek. Nagyon sok szeretetet kaptam a szüleimtől és a nagyszüleimtől. A kistestvér érkezése szintén nem traumákat hozott, hanem általa egy igazi vágy vált valóra, lett testvérem is, ahogy ehhez hasonlóan vált valóra minden kívánságom. Középiskolás koromban, majd a húszas éveimben a máshonnét származó barátnőim nagyon szerettek nálunk lenni, és több alkalommal mondták, milyen jó nekem, hogy irigylik azt, ahogy élhetek. Persze én is "megszereztem" a társadalom, a szociális elvárások lenyomatait, és magammal vittem a szülői mintákat, a gondolkodásmódot, de közel sem voltak traumák, egészen 14 éves koromig, amikor is apukám, az én életerős, nagyszerű apukám fiatalon, negyven évesen sztrókot kapott. Attól a pillanattól több minden megváltozott az akkori, és az azt követő életemben, életünkben, és mostanra tudom, sokkal több minden, mint ahogy akkor azt észleltem, gondoltam. Visszatérve arra az időszakra, mielőtt még édesapám egészségi állapota megváltozott volna, korai emlékeim vannak arról, ahogy a falu közösségén belül elindultam megváltani a világot. Jótékonykodásba, értékfeltárásba, az emberek egyedi értékeinek felszínre hozásába kezdtem, ráadásul ebbe a tevékenységembe, ellentmondást nem tűrően a barátnőmet is bevontam. Aztán később, arra emlékszem, hogy a külföldön eltöltött éveim alatt munka után a kollégák szívesen látogattak el hozzám, szerettek velem beszélgetni, pontosabban engem hallgatni, ahogy arról beszéltem nekik, milyen mérhetetlenül nagy potenciál lakozik bennünk, mi mindenre lennének képesek, ha úgy igazán beleállnának önmagukba. Fel akartam nyitni a szemüket arra, kik is ők valójában, vagy sok esetben meg akartam menteni őket attól, hogy önmaguk kiteljesedését gátolva cselekedjenek.