Bővebb ismertető
ElőszóA Doktoranduszok Országos Szövetsége Rendészettudományi Osztály 2018. április 13-án alakult a Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Doktori Iskola személyi bázisán.Az osztály létrehozásának alapvető célja a rendészettudomány területéhez kötődő tudományterületeken kutatói tevékenységet folytató doktoranduszok közösséggé szervezése, érdekképviseletének ellátása, az osztály tagjainak kutatói-, oktatói-, publikációs tevékenységének elősegítése, valamint a rendészettudomány területének népszerűsítése annak érdekében, hogy minél többen kezdjenek, folytassanak doktoranduszi tanulmányokat ezen a területen. Egyben hidat képezzen az elméleti és gyakorlati munka között.Ezen célok elérése érdekében rendeztük meg hagyományteremtő jelleggel a Rendészet-Tudomány-Aktualitások, A rendészettudomány a fiatal kutatók szemével című konferencia, valamint ezért került kiadásra ezen tanulmánykötet. Örömmel, a jövőre nézve pedig bizakodással tölt el bennünket, hogy már az első évben 68 fő méltónak tartotta, hogy előadásával, míg 36 fő, hogy ezen felül tanulmánya publikálásával megtisztelje konferenciánkat. Külön öröm, hogy az előadásokkal sikerült a Rendészettudomány szinte minden területét érinteni.A rendezvény sikere kapcsán szeretnénk köszönetet mondani a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának, amely komoly segítséget nyújtott a konferencia szervezésében, valamint mindazoknak, a rendészettudomány területén nagy tapasztalattal rendelkező szakembereknek, akik aktív tevékenységükkel segítették a konferencia lebonyolítását, valamint ezen kötet elkészítését.Budapest, 2019. április 25.A rendezőkDoktoranduszok Országos Szövetsége, Rendészettudományi Osztály