Önvédelem [antikvár]

ELŐSZÓ örömmel vállalkozom arra, hogy soraimmal útjára indítsam ezt az önvédelmi könyvet. A szerző azok közé a termékeny tollú fiatal szakemberek közé tartozik, akik rövid időn belül a második cselgáncskönyvvel ajándékozzák meg a sportszerető olvasót. Ez a könyv a felszabadulás utáni évek sportirodalmi kiadványai között is úttörő munka, mert hazánkban ilyen terjedelemben és ilyen sportpedagógiai szakértelemmel megirt önvédelmi könyvet még nem adtak ki a polgári lakosság részére. Sokakban talán felvetődik a kérdés, hogy ugyan miért is érdeklődnének az emberek az önvédelem iránt. Többször beszélgettem aggodalmaskodó ismerősökkel, akik azt kérdezgették, nem veszélyes-e ilyen ismeretekkel lépni a legteljesebb nyilvánosság elé, hiszen ilyen körülmények között nem tudjuk korlátozni, hogy kötekedő — huligán — kétesegzisztenciájú emberek is elsajátítsák ezeket. Bizonyos azonban, hogy akiknek ilyenek a szándékai, azok önvédelmi könyv nélkül is veszedelmesek a társadalomra, hiszen számtalan veszélyes támadó eszköz és módszer áll a rendelkezésükre. Ez a könyv a békés szándékú átlagemberek részére készült — a nagy többség részére —, akiknek hatósági védelem hiánya esetén törvényadta joguk van a védekezéshez minden feléjük irányuló támadással szemben. Az 1950. évi II. törvény (Btá), amely büntetőjogunk általános részét tartalmazza, 15. §-ában a jogos védelmet fogalmazza meg. E szerint: (1) bek.: „A jogtalan támadást vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetést — akár a köz ellen, akár egyesek személye vagy javai ellen irányul — a megtámadott, vagy bárki más