Doszpot nyomoz [antikvár]

PROLOGUS Budapest, valamikor 2010 tájékán Kemény a padló - felébreszti, ahogy a csípőjét nyomja. Lehúzza a cipzárt a hálózsákon, hanyatt fordul, és hosszan kifújja a levegőt. Épp együtt vele. Vagyis a géppel - most ő szabja meg, hogy a lánya mikor kap levegőt. Percenként tizenhatszor. így állították be a gépet. Szóval, fekszik ott a kórházi ágy mellett a földön, a mennyezetet bámulja a monitor kékes fényétől derengő kórteremben, és most együtt lélegeznek. Beszív-kifój, beszív-kifúj. Nekem megy, menjen neked is, kicsi szívemi -gondolja, és érzi, hogy mindjárt elbőgi magát. Menjen neked is, életem. Az egy héttel korábbi nap jut eszébe, amikor az orvos megmondta, hogy a hároméves ikerlányaik közül az egyiket, Ziát lélegeztetőgépre kell tenni, hogy meg tudják menteni. Fertőzés, tüdőgyulladás, életveszély Hogyhogy megmenteni'? Mégis, mi ez az egész? Hogy kerültünk ide, miért van ez - mégis hogy a francba jutottunk el idáig, hogy erre kellett rábólintanom? Mégis, mi történt az életünkkel? Akkor nem tudta leállítani a fejében pörgő kérdéseket, és akkor bőgött is, igen.