Detektivhősök [antikvár]

Részlet a könyvből: Tóbi, az utolsó suszterinas. A hetvenes meg nyolcvanas évek néphumorának nevezetes alakja volt a pajkos suszterinas. A csinytevő, kis gonosz, de mindig jókedvü csizmadiatanonc. Ki nem ismeri azt az adomát a vénasszonyról, kivel a lábtyüművészet csintalan mesterjelöltje (hü forditása a két évtized előtti Meisterkandidat der Schuhmacherkunst-nak. Igy irt ugyanis néhai Funkelhuber Tóbiás, a budapesti cipészipartestület tollforgató elnöke a „Die Schuhmacherkunst" cimű könyvében a suszterinasról) a régi Sándor-téren kalap alatt kanárit fogatott ? Vagy azt az ugyan nem eléggé hiteles történetet, melyben a jeles mákvirág a Dunaparton odacsőditett száz meg száz ember feszült várakozása mellett ki akart húzni egy földbe ásott mázsányi követ: „ki kell jönni" kiáltással ? Száz meg száz ilyen, talán kissé drasztikus adoma forgott közszájon az utca kis gonosz csontjának viselt dolgairól. A régi pestiek jól mulattak rajtuk és "jóizü" kacagással adták tovább a legújabb susztervicceket. A pesti varietékben, a kávéházi tingli-tanglikban, a vicclapokban állandóan szerepelt a nevezetes kis alak. Regényeket, operetteket, sőt drámát is írtak a pesti vidám susztergyerekről.