A zsidók emancipatiója [antikvár]

Eötvös a XVIII. század fölvilágosodásának nagy alakjaira emlékeztet a XIX. század közepén. Ugyanaz a türelmesség és optimizmus jellemzi, de gazdagabb és tartalmasabb azokkal az élményekkel és meggyőződésekkel, melyeket a francia forradalomból és saját tanulmányaiból magában leszűrt. A „filozófiai század" problémái sem nyugtalanították. Eleitől fogva birtokában van a végtelennek: hisz Istenben, a halhatatlanságban s az emberiség erkölcsi haladásában. Spekuláció és metafizika nem igen érdeklik, de gazdag filozófiai műveltsége volt, mint o előtte csak Kölcseynek. Azért nézi a dolgokat magasabb szempontból, azért látja az összefüggéseket és kapcsolatokat. Tudja, hogy csak minden rész szabad és szabályos mozgása biztositja az univerzum összhangját a természetben és államban. Ott rend, itt egészség máskép lehetetlen. Ám érzésében több a mélység, mint gondolkodásában. Nem is egységes világnézetet keres, hanem az élet értelmét nyomozza. Ennek célja: szabadság és emberszeretet. Az útat pedig, mely ide vezet, a vallás mutatja. Eötvöst egész mivolta meggyőződéses idealistává avatja: a gondolat épiti föl a valóságot, szabadság a társadalmat, törvény és igazság a világot. A XVIII. század fanatizmusa is hiányzik belőle; tudja, hogy nem lehet nagykorúvá tenni egy népet rendeletekkel, sem fölvilágosodottá az egyént erőszakkal...