A világ jogrendszerei [antikvár]

Bevezetés 0«»nonoOonon«n nOBDSügDSDDDg Jog- és civilizádóelmélet határán Civilizációelmélet és jogtudomány kapcsolata különös házasságnak tűnhet elsőre, hiszen a jogtudomány egy önálló, számtalan ágra bomló diszciplína (jogtörténet, jogszociológia, a tételes jogágak önálló területei), a civilizációelmélet pedig a történettudomány egy - kissé mostohán kezelt - részterülete, amelyet olyan kiváló történészek műveltek (páldául Toynhee, Quigley, Braudel), akik magas szakmai elfogadottságuk ellenére hátukon kellett érezzék kollégáik nagy részének rosszalló pillantását. A történészek idegenkedését elsősorban az váltotta ki, hogy a civilizációelmélet szakít a rankei történelemfelfogással és nagyobb, átfogó elméleti keretet kíván nyújtani a történeti folyamatok megértéséhez, amely magyarázó erővel bír a történelemben megfigyelhető szabályszerűségekről. A jogtudományra is jellemző hasonló lezártság, mivel minden állam saját jogrendszerrel rendelkezik, s így a jogászok figyelme is elsősorban befelé és nem kifelé irányul. Mégis találunk olyan részdiszciplínát a jogtudományon belül, amely igyekszik a kifelé tekintő, megismerő akaratot felvállalni: ezek a jogelmélet és a jog-összehasonlítás. A jog-összehasonlítás fókusza elsősorban az egyes törvények összehasonlító elemzésére irányul, ezért civilizációelméleti vizsgálódásokhoz kevéssé használható, a jog mibenlétéről, eredetéről, működési sajátosságairól gondolkodó jogfilozófia (jogbölcselet, jogelmélet) ezzel szemben sokkal inkább kínálja magát az együttműködésre. Annak ellenére, hogy e terület önálló diszciplínává csak mai világunkban vált, tárgya már régóta foglalkoztatta a gondolkodókat. így születtek Arisztotelész tollából a hellén alkotmányok leírásai, amelyek erősen érvényesítették már az összehasonlító mozzanatot is az arisztotelészi államtipológia logikája szerint.' Idesorolhatók a római államférfiak és gondolkodók töprengései a jó kormányzásról és a helyes jogról,^ amelyeket aztán a középkorban s onnan tovább tudósok nemzedékei folytattak. Az így születő írásokra is jellemző volt a térhez és időhöz kötöttség, azaz a megfogalmazott és univerzális érvényűnek gondolt teória (ideológia) mögött mindig felsejlett a konkrét politikai valóság (például Hobbes inkább a cromwelli diktatúrának, Locke pedig a dicsőséges forradalomnak és a Whig Interpretation ofHistorynsk adott elméleti keretet). Kitekintés, összehasonlítás elvétve jelent csak meg, egy-egy áüítás igazolásaként, akár a bestpractice-re. való utalásként, akár elrettentésként egy másik hagyományra, jórészt retorikai célból.^ ' Arisztotelész: Politika. Ford. Szabó Miklós. Budapest, Gondolat, 1969 és köv. kiadások. ^ Cicero: De legihm. Ford. Simon Attila. Budapest, Gondolat, 2008. ' Amikor Edmund Bürke az angol parlamentben kiállt a gyarmaton élők jogaiért és kritizálta az angol kormányzatot, György király kormányát az őrült Nádir sah perzsa király elnyomó rendszeréhez hasonlította, ám ez nem volt ritkaság e korban, mert Nádir sah olyan jól ismert elrettentő