A magyar közigazgatás-tudomány klasszikusai 1874-1947 [antikvár]

1. A magyar közigazgatás története egyidős a magyar államiság történetével, az államalapítás óta elkülönül az egyházi és világi hivatalnokoknak először igen kisszámú, majd az idők múlásával gyors ütemben gyarapodó rétege, amely a központi vagy helyi államhatalom nevében és felhatalmazásával adókat vet ki és hajt be, igazolásokat állít ki, dönt vitás ügyekben, alkalmi vagy később állandó fegyveres erő toborzását, kiképzését szervezi, azaz közérdekű igazgatást végez. Annak boncolgatásába, hogy e munka milyen mértékben nevezhető sikeresnek, hatékonynak, a lakosság tetszését megnyerőnek, vagy éppen azzal szembemenőnek itt és most nem megyünk bele, valószínűsíthető, hogy a nemzet sikereihez és kudarcaihoz egyaránt hozzájárult. Azt azonban biztosan állíthatjuk, hogy az állami és közösségi ügyek igazgatásában a hagyománynak, a szokásoknak, a mindennapi tapasztalatnak évszázadokon keresztül egészen a múlt század közepéig sokkal nagyobb volt a szerepe és a jelentősége, mint a tudományos elemzéseknek, vizsgálatoknak. Állítjuk ezt akkor is, ha tudjuk, hogy a kormányzásról, az ügyintézés művészetéről, a hivatalnokok viselkedésének mozgatórugóiról igen sok pompás, éles szemű megfigyelésen alapuló leírás jelent meg Magyarországon is. Akár csak hozzávetőleges leltár készítése nélkül jelezhető az idesorolható munkák kettős eredete. Jelentős, kiemelkedő képességű, bár nem mindig sikeres államférfiaink némelyike vagy kormányzása közben, vagy annak lezárása után leírta, összegezte tapasztalatait, illetve iránymutatásokat készített miniszterei, hivatalnokai, alárendeltjei, hozzátartozói számára. Szent István, II. József közismert intelmei, leiratai mellett említhetnénk Kollonics Lipót győri püspök újjászervezési koncepcióját, amit a törökök kiűzése után készített a bécsi királyi udvar megrendelésére, majd jóval később Kossuth, Tisza Kálmán korszerűsítési terveit. A másik forrás az irodalom, a szépirodalom. Gondoljunk Eötvös József nagy sikerű munkájára, A falu jegyzőjére, amely pontosabban vázolja a megyei igazgatás antidemokratizmusának eredetét és okait, mint bármelyik más teoretikus, bölcseleti munka, de hivatkozhatnánk Mikszáth, Móricz leleplező írásaira is. Bármennyire is érdekesek és a mai napig érvényesek az előbb említett irodalom megállapításai, két oknál fogva mégsem vonjuk be őket gyűjteményünkbe.