A magyar archiregnum [antikvár]

Ezt a munkámat még ausztráliai emigrációm során, 1986- ban írtam, és a melbournei Magyar Intézet kiadásában jelent meg. A címe sok olvasó számára különösnek hangzik, mert latinul van. Az első kiadás nyomdai munkáját végző amerikai magyar nyomda tulajdonosai, a Youngstown-i erdélyi magyar ferencesek egyik atyája, P. Krupa Sándor OFM, csóválta is a fejét a cím láttán, hogy "ez nem lesz jó". Pedig az archiregnum kifejezést magyarul - nagykirályság, főkirályság - nem lehet igazán jól értelmezni. Ugyanis a középkorban, mikor ezt a megjelölést a több különálló országot is magában foglaló magyar birodalomra alkalmazták, a művelt emberek egész Európában latinul beszéltek, és hazánkat így tisztelték. Mert valójában ez volt: archiregnum. A nemzet pedig, amely megszervezte és egybefogta, magyar volt. Mindezt bővebben megmagyaráztam az első fejezetben, és a könyv végére teljesen világos lesz, mi rejlik a cím mögött. E munkám hazai kiadását - mely kissé bővebb - pedig azért tartottam jelenleg fontosnak, mert miután a teljes Magyar Történelmet három kis kötetben, legújabb tudományos kutatásaim figyelembevétele mellett, közzétettem, azt is el kellett végül magyaráznom olvasóimnak, honnan ered az egész magyar történelem? A mai Magyarország egy birodalomalkotó lovas nép öröksége. A mi őseink alapjában magyarul beszélő hunok voltak, és Atilla király országát akarták itt a Kárpát-medencében helyreállítani. Ezért nem csupán jámbor középkori barát-mese, hogy Álmos és Árpád honfoglalása "a hunok, azaz magyarok" második bevonulása volt. Ezzel a tudattal léptek be Vereckénél, ezt akarták megvalósítani, ezt szervezték rendkívül szívósan és tudatosan egészen 1526-ig, amíg a mohácsi vérmezőn a velünk rokonvérű törökökkel szemben végleg el nem bukott a magyar nagyhatalom.