A magyar államkormányzás jövője I-II. [antikvár]

Az emberi szellemnek azok a vívmányai, amelyeket a felfedező zseni mai napig elért, arról győznek meg minden gondolkodót, hogy talán semmi sem végleges abból, amit és ahogyan mi látunk a világból. Ha lehetséges volt ennyi óriás fejlődés, a tudásnak mai fókáról hatványozott fejlődésnek kell lehetségesnek lenni. Csak mi nem látjuk ma még, ahogyan száz év előtt nem láttuk a benzinmotort, a Röntgent, a rádiót, a népszerű mozit... Mindenki jól teszi tehát, ha lehetetlenségekről nem beszél és dogmának csak olyat fogad el, ami meg nem kövesült, hanem új felismerések befogadására kellő rugalmassággal bír... Azzal a látnoki rugalmassággal, amelyből a Mindenható mindenható voltának alázatos tudata beszél... Technikai tudományok terén ezt mindenki elismeri. Technikai tudományok terén tehát követi is mindenki. Más tudományok terén is talán elismeri mindenki, de nem minden más tudományok terén követi mindenki. Az államok kormányzásának tudománya terén pedig talán.nem követi senki. Nem az államfőkre és nem az úgynevezett kormányokra célozok és gondolok itt. Államfők és kormányaik az államkormányzásnak éppen úgy csak végső pólusai, ahogyan a grammofon szavát nem a lemezen futó tű, hanem a lemezre hatott hanghullám, sőt a hanghullámnak létet adói eszmehullám váltja ki. Arra az összességre gondolok és célzok itt, amely az államot gondolta ki, hogy másokat kormányozhasson és önmagát kormányozza, hogy az államot kormányozhassa. Ez az összesség az, amely per tot varios casus ma sem tudja megtanulni, hogy az államkormányzás tenorjáért nem a szélső pólusokat, hanem a kezdő eszmehullámokat kell okolni...