A közoktatási törvény kézikönyve [antikvár]

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény, Kt.) azok közé a jogszabályok közé tartozik, amelyek alkalmazói általában nem rendelkeznek jogi végzettséggel. A közoktatási törvénnyel érintett tanulók, szülők, pedagógusok, intézményvezetők túlnyomó többsége bizonytalanul mozog a jogszabályok útvesztőjében, ami érthető is, hiszen az egymáshoz kapcsolódó, egymással összefüggő jogágak rendszerének áttekintése még a szakemberek részére is okozhat gondot. Nehezíti a törvény értelmezését és alkalmazását, hogy az országgyűlés az oktatással kapcsolatos rendelkezéseket három törvényben alkotta meg. Az egyes területek jelentőségére tekintettel külön szabályozta a szakképzést, a közoktatást és a felsőoktatást. A külön törvényi rendezés ellenére nyilvánvaló, hogy sok az összefüggés, a kapcsolódás a törvények között, s különösen a közoktatás és a szakképzés előírásait megállapító törvények között. Így tehát a százhuszonkilenc paragrafusból és három mellékletből álló, a közoktatás kérdéseit szabályozó törvény mellett elengedhetetlenül szükség van arra is, hogy ismerjék a jogalkalmazók a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: szakképzési törvény, Szt.) és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: felsőoktatási törvény, Ft.) azon részeit, amelyek érintik a közoktatást. Nem vitatható, hogy a közoktatási törvény meglehetősen hosszú. Nem csak a paragrafusok száma magas, hanem az egyes paragrafusok bekezdéseinek száma, illetőleg hosszúsága is meghaladja az átlagos jogszabályi terjedelmet. A közoktatási törvény terjedelmessége magyarázható azzal, hogy átfogja a közoktatás feladat- és intézményrendszerét, érintve minden olyan tevékenységet és abban részt vevő intézményt, amelyik közreműködik a közoktatás feladatainak megvalósításában. A közoktatási törvény megállapítja a feladatellátásban kötelezően részt vevő helyi önkormányzatok jogait és kötelességeit, továbbá a közoktatás "szereplőinek", a tanulóknak, a szülőknek, a pedagógusoknak és más alkalmazottaknak a legfontosabb kötelezettségeit és jogosítványait. Ezek a kérdések - ellentétben a korábbi joggyakorlattal - nem szabályozhatók törvénynél alacsonyabb szintű jogszabályban. A jogalkotással szemben támasztott követelmény ugyanis, hogy a lehető legmagasabb szinten, tehát törvényben határozza meg az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit. A helyi önkormányzatok részére sincs lehetőség alacsonyabb szintű jogszabályokban feladatok meghatározására.