A 800 éves aranybulla [antikvár]

I. BEVEZETÉS A magyar azon nyelvek közé tartozik, amelynek hangkészletét némi találékonyság nélkül nem lehet a latin ábécé betűivel lejegyezni. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a magyar nyelvű írásbeliség viszonylag szerény középkori kezdetek után csak a kora újkorban bontakozott ki erőteljesebben. Éppen ezért szembetűnő, hogy a II. András király által izzz-ben kiadott Aranybullának, egyetlenként a magyar középkor törvényei közül, már igen korán, a i6. század második felében elkészült egy magyar fordítása. Bár a fordítás indítékai és körülményei nem ismertek, az aligha lehet kétséges, hogy a már akkor is a magyar nemesség legfontosabb jogait írásba foglaló törvénynek tekintett Aranybulla a neki tulajdonított kivételes jelentőségnek köszönhette a megkülönböztetett figyelmet. Az érdeklődés azóta sem lankadt, bár az Aranybullát manapság inkább emlegetni szokás, semmint tudományos vizsgálat tárgyává tenni. Ez minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy egyfajta szakmai közmegegyezés uralkodik a tekintetben, miszerint az Aranybullával kapcsolatos kérdésekre már megnyugtató válaszokkal rendelkezünk. A konszenzusig azonban el kellett jutni, ami nem volt egyszerű feladat. Az Aranybulla elemzése ugyanis a legváltozatosabb és egymásnak ellentmondó értelmezésekre vezetett, különösen a régibb történeti irodalomban. Volt, aki az Aranybulla megszületésében a király adománypolitikáját ellenző Béla herceg — II. András legidősebb fia, a későbbi IV. Béla király — pártjának győzelmét látta, más ellenben éppen az adományo- kat elnyerők diadalát vélte felfedezni a törvényben. Akadt, aki a királyi hatalom megerősítését olvasta ki az Aranybulla intézkedéseiből, miközben más vélemény szerint azok valójában a király elé emeltek korlátokat. Mára azonban általánosnak mondható az a kép, mely szerint az Aranybulla kiadására 112,2, májusának vége előtt került sor, mégpedig azért, mert a II. András politikájának, mindenekelőtt a szertelen túlzásokba eső birtokadományozásainak ellenzői által kirobbantott mozgalom rákényszerítette az uralkodót e lépésre. A mozgalom élén András bátyja, az 1104-ben elhunyt Imre király háttérbe szorított egykori bizalmasai álltak, tömegeit pedig zömmel a függetlenségüket a birtokadományozások révén megerősödött nagybirtokosok hatalmától féltő, a korban „királyi szerviens"-eknek nevezett szabad kisbirtokosok biztosították. Számíthatott ugyanakkor a mozgalom az egyház támogatására is, mely a király politikájának számos elemét helytelenítette. 1121 tavaszán e mozgalom győzelme következtében a király kénytelen volt elmozdítani tisztségeikből addigi bizalmasait, s az elégedetlenek vezetői kerültek a királyi tanács kulcspozícióiba, akik kiadatták II. Andrással az Aranybullát. Annak szövege tehát a mozgalom fö követeléseit tükrözi: az általános sérelmek orvoslásán túlmenően egyfelől a király addig követett politikájával szemben fogalmaz meg rendelkezéseket, másfelől pedig a királyi szerviensek jogait foglalja írásba. Nem sokkal a törvény megszületését követően azonban az Aranybulla kiadását elérők megbuktak, s újra a király régi hívei kerültek a főbb 7