Bővebb ismertető
ELSŐ FEJEZET
A kagyló hangja
A szőke fiú leereszkedett a sziklafok néhány utolsó méterén, s elindult a lagúna* felé. Noha levetette iskolai szvetterét, s a fél kezével maga után húzta a földön, átizzadt, szürke inge a testéhez ragadt, haja is homlokára tapadt. Körülötte a dzsungelbe benyúló hosszú nyiladék** forró volt, mint a gőzfürdő. Nehézkesen 5 botladozott a kúszónövények és a ledőlt fatörzsek között, amikor boszorkánysivításszerű hangot hallatva hirtelen egy madár vágódott fel előtte, mint egy vörössárga látomás; a sivításra egy másik hang felelt.
- Hé! - hallatszott. - Várj egy percig! 10
A nyiladék egyik oldalán burjánzó bozót megrázkódott,
esőcsöppeket vágva szét maga körül.
- Várj egy percig - mondta a hang -, már megint elakadtam.
A szőke fiú megállt, s egy gépies mozdulattal, amelynek ha- 15 tására a dzsungel egy pillanatra átváltozott a hazai angol tájjá, följebb rántotta harisnyáját.
A hang újra megszólalt.
- Nem bírok mozogni ezektől a kúszó micsodáktól -mondta. 20
Rövidesen a beszélő is kifarolt a burgyingbóP**, az ágak meg-megreccsentek zsírfoltos viharkabátján, tüskék akaszkod-
lagúna: homokszigetekkel elzárt tengeröböl
nyiladék: Az angol szövegben a „nyiladék" szó helyén mindig a sebhelyet, forradást is jelentő „scar" szó áll burgying: bozót, aljnövényzet