Világok töréspontján [antikvár]

Viszonyom a magyarokhoz, a magyar világhoz meglehetősen sajátos. Én ugyanis életem első négy és fél évtizedét anélkül éltem le, hogy egyetlen egyszer is megfordultam volna Magyarországon. Hajói emlékszem, először 1983-ban a Lengyel Kulturális Központ vendégeként utaztam Budapestre. E látszólagos megkésettségnek az volt az egyszerű oka, hogy foglalkozásom eleve a harmadik világhoz kötött. A Lengyel Hírügynökség, amelynek munkatársa voltam, a harmadik világ szekértőjének tartott és alkalmazott. Fel sem merült egy európai tudósítói megbízatás lehetősége. Elmondhatom, hogy 1980-ig egyáltalán nem ismertem Európát. Megfordultam ugyan vagy hússzor Párizsban, de mindig csak, mint Afrikába tartó átutazó. Hasonló módon töltöttem egy-egy napot Rómában is - szintén vagy húsz-huszonöt alkalommal. Nem ismertem Európát. Így nem csoda, ha fel sem merült, hogy a Balkánra küldjenek akkor, amikor az a horvátországi, boszniai, hercegovinai háború kirobbanásával magára vonta a világ figyelmét. A Lengyel Hírügynökség ugyanis, szerkezetét tekintve, tükörképe volt azoknak a befolyási övezeteknek, amelyekre a világot - munkatársai szerint - felosztotta. Volt kollégám, aki Magyarországgal foglalkozott, s ha bejelentem, hogy Budapestre akarok menni, kérésemet bizonyára csodálkozva hárította volna el: „Hogy-hogy Budapestre? A te helyed a harmadik világban van... A Távol-Keleten, Afrikában, Latin-Amerikában!" Így fizikai valóságomban Magyarországra életem derekán kerültem először.