Vidékiesség - Európaiság [antikvár]

ELIDEGENEDES ES KÖLTESZET PROLOGUS í Mind többen és mind gyalcrabban beszélnek a költészet válságáról, hanyatlásáról, és többnyire aggodalommal tekintenek e műfaj jövője elé. Sokan a költészet elhalásának, elsorvadásának kétségbevonhatatlan tüneteit vélik felfedezni az avantgárd irodalomban, és ezeket a szimptómákat lépten-nyomon hangsúlyozzák, messzemenő, egy cseppet sem reménykeltő következtetéseket vonva le, melyek végső fokon minden esetben a társadalmi életkörülményekkel s módokkal állnak közvetett vagy közvetlen összefüggésben. A vészharangokat kongatok első számú érve az elidegenedés s számtalan, szerteágazó problémája. Ne csodálkozzunk tehát, ha az elidegenedett magatartás, életforma stb. mellett az elidegenedett költészet kifejezéssel is találkozunk, mely a legtöbb esetben elmarasztaló értelmű, hisz az elidegenedett szó jelentése egyesek tudatában mindinkább azonosul a gépies, torz, természetellenes, embertelen stb. szavak jelentésével, és így önkéntelenül is a dekadencia, az egzisztenciális válság asszociációját kelti a beszélőben és a hallgatóban egyaránt. Az elidegenedés már-már azonos az elveszés tendenciájával, s a siránkozás és a titkos vagy nyílt félelem ízeit is magában hordja. Elidegenedett, tehát egészségtelen, káros, abnormális, romboló vagy hanyatló, esetleg ezek összessége. Az elidegenedés értelmezése és jelentése nagyon is sokrétű, s így módfelett alkalmas az egyes jelenségek, kezdeményezések, újszerű próbálkozások megpecsételésére. Lassan-lassan rákfenévé válik, korunk emésztő szellemi betegségévé. Elgondolkoztató jelenség ez, s úgy hiszem, nem érdektelen közelebbről is megvizsgálnunk az elidegenedés és a költészet viszonyát, érintkezési felületeit. Vajon létezik-e és létezhet-e elidegenedett költészet és művészet általában, és ha igen, miben nyilvánul meg, veszélyezteti-e egyáltalán, mennyiben a költészet egzisztenciáját, s indokolt-e minden esetben az elidegenedett jelző használata, azaz beszélhetünk-e a költészetről mint elidegenedett művészetről? l;