Véren vett értelem I. [antikvár]

1 „Minden győzelem, a halálé is, harc következménye." (Szerelmi szenvedély) - Tudja, ki maga?! Hol van és mit csinál?! Beláthatadan távolságból zuhognak rám a szavak, s noha még csak tanulom a környező világot — hófehér falak, hideg mennyezetvilágítás, szűk tér, megtörő visszhang -, annyi máris kitetszik, hogy a fölém tornyosuló férfi képviseU az erőt és az igazságot e borzasztó sivárságban. A padlón fekszem és mégsem egészen, mert a fiatalabb ápoló, aki megakadályozta, hogy eszméletvesztéskor a falnak essem, félig alám szorulva igyekszik megtartani. Áthullámzik rajtam a valóságra ébredés iszonya. A nevemet mondom, aztán a megyei kórház hematológia osztályát, ahol a combkanül beültetését követően elfogyott a levegőm. Fölkeltem az ágyból, de nem tartott meg a lábam. A válaszaim elnyerik az ápoló tetszését - keménykötésű férfi markáns vonásokkal - és segít felállnom. Közös erővel visszafektetnek az ágyra. Mi tagadás, magamat is elkápráztattam a tárgyilagosságommal, mert szinte reszketek az utóbbi órák megpróbáltatásaitól. Távozóban eloltják a lámpát, rám szitál a homály, majd a zárt ablaktáblákon át gyengéden megérintenek az éjszakai Pécs fényei. Idővel a gyengeségem egyfajta erőnek tetszik; ha nem is a test, de a lélek akaratának. Mintha megfeleztek és lecsupaszítottak volna az egymásra rakódó órák, szavaim sincsenek a magányom leírásához. Az egyetlen segélykiáltást a Szájsebészet ambulanciáján hallattam, ahol rohanvást elértéktelenedtem. A fiatal doktornőt nem is láttam aztán csak jönni és menni, telefonálni és megint elindulni. Hátközépig huUó, fé- 7