Tarkólövés [antikvár]

Nem könnyű olvasmányban lesz részük azoknak, akik a Radnóti Miklós és társai utolsó útjáról összegyűjtött emlékezéseket és dokumentumokat végigolvassák. Amíg ezt teszik, talán az is eszükbe juthat, hogy az immár csaknem egy fél évszázadra visszatekintő emlékezések egyike-másika némiképp stilizált lehet, és hogy mintha már a költő alakja körül születőben levő legendák csíráival is találkozunk bennük. Így legalábbis nehezen valószínűsíthető, hogy a halálos út utolsó óráiban ereje lett volna az íráshoz. A legendáknak mégis van valamelyes igazságtartalmuk: tudjuk, hogy Radnóti éhesen, rongyosan, legyengülten is képes volt verset írni. Közelebbi bizonyítékok hiányában azt sem tudjuk eldönteni, vajon legenda-e, vagy igazság az, hogy a költő az utolsó verseit tartalmazó, immár közismert notesze mellett egy másik, azóta elkallódott notesz-féle is lett volna nála. Annyi bizonyos, hogy gyakran hordozott magánál apró noteszeket, amelyekbe egy-egy később versben felhasznált képet, gondolatot, „versmagot" írt be, mihelyt az felmerült. Ilyeneket eddig csak a korábbi napjaiból ismerünk. Nem teljesen lehetetlen tehát, hogy az utolsó útja alatt is volt nála egy ilyen füzet-féle. Ha volt, ez az utolsó versek, így a hiányzó Hatodik ecloga titkát is megvilágítaná.