Szó, szöveg, jelentés [antikvár]

TÖMÖRKÉNY ISTVÁN NOVELLÁINAK SZÖVEGTANI VIZSGÁLATA A szöveget az teszi szöveggé, hogy lezárt egésznek hat, s hogy nyelvi eleinei, melyekből felépül, összefüggnek egymással. Az elemek sok szállal kapcsolódnak egymáshoz. Szintaktikai kapcsolatban kell lenniük, de szemantikai szálaknak is egybe kell őket fűzniük, vagyis a szövegnek két dimenzióban kell szerveződnie: szintaktikai és szemantikai síkon. A kisebb egységek strukturális elrendeződésével létrejött szerkezetek további szerveződésével nagyobb szerkezetek jönnek létre, melyeknek szintén kapcsolatban kell lenniük, hogy a nyelvi közleményt szövegnek fogadjuk el. A szöveg belső organizációja rajzolható meg, ha feltárjuk az összefüggések hálózatát. Mivel minden szöveg meghatározott szituációhoz kötődik - rendeltetésének csak így felelhet meg -, a már említett két szint mellett számolnunk kell a harmadikkal, a pragmatikai szinttel is. Tömörkény novellakompozícióiról már kortársai is írtak, és elsősorban a művek komponálatlanságát hangsúlyozták. Ady véleménye például az, hogy a komponálás művészete Tömörkénynek nem adatott meg.' Móricz Zsigmond pedig ezt írja egy Tömörkény-kötet előszavában: „írásait olvasva, mintha egy szép szövött vászonmennyezetre néznénk, amely tele van hímezve, varrva, festve rajzokkal, hímzéssel, öröm elnézegetni, de feslik, szakadozik az anyag s a mi szemünk ámulva pillant ki a repedéseken, a távoli kék égre, amely minden emberi munkánál még szebb és gyönyörűségesebb."^ Vitathatatlan viszont, hogy a komponálatlanság mégis kompozíciós formákat alakít ki. Ortutay Gyula írja: „írói egyéniségének, alkatának természete két sajátos Tömörkény-kompozíciót alakít ki, két leggyakoribb formáját kompozícióinak. Egyiket mozaik-kompozíciónak, a másikat ' Ady Endre: Tömörkény István, Nyugat, 1917. 849. ^ Móricz Zsigmond: Tömörkény István: Népek az ország használatában. Bp. 1917. 12.