Szilágyi István [antikvár]

ELŐSZÓ Szilágyi Istvánnal hetvenéves születésnapja előtt készítettem egy életinterjút Kolozsváron (a beszélgetés délelőtt, a Helikon szerkesztőségében indult, és késő este a Szamos-parti lakásban ért véget), aminek a szerkesztett változata, születésnapjára időzítve, 2008 októberében Én mindig folyóra, nagyviz mellé vágytam címmel jelent meg a Székelyföldben. Az életinterjú után, a kétezres évek közepéig még öt alkalommal ültünk le egymással, és közönség előtt folytattuk, folytattuk?, inkább újra és újra nekirugaszkodtunk az előző beszélgetések alapján, és újra lejátszottuk az októberi nagyinterjú egyes vagy szinte minden egyes részletét. Az akkor elindított beszélgetésből sorozat lett tehát újabb és újabb fellépésekkel. Minden alkalommal (prózaíróról van szó!) jóval több mint egy, de legalább másfél órát, és volt, hogy annál is többet diskuráltunk. A kolozsvári életinterjú után előbb Kézdivásárhelyen, ahová nemcsak engem, de őt is rokoni, baráti, ismerősi szálak fűzték, majd pedig, második alkalommal Kovásznán, a kétezres évek elején. Aztán 2012 októberében Bukarestben, az akkori Balassi Intézetben. A rá következő évben (2013-ban) Kolozsváron, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretén belül, a Bulgakov kávéház teraszán beszélgettünk. Az ötödik alkalomnak, a legutolsónak ebben a beszélgetés/találkozó-sorban a szegedi Somogyi-könyvtár adott otthont 2015 tavaszán. Ott hangzott el, legalábbis nyilvánosan, közönség előtt, kicsit kesernyésen (nem sokkal azelőtt ment nyugdíjba, és adta át a lapot a fiatalabbaknak) Szilágyi István megállapítása önmagáról: „egy nyugalmazott szarvasbogárpásztor vagyok." A bukaresti és a kolozsvári beszélgetéseknek