Ősök és társak [antikvár]

Ungvári Tamás könyvtárából.
"Minden magyar író belerajzol néhány tájat a mappába" - állapítja meg Szabó Zoltán Babitsról szóló esszéjében. Igaz ez nemcsak az esszé témájára, hanem az esszé szerzőjére is, hiszen Tard, ez az istenhátamögötti, kis palóc falu Szabó Zoltán könyvéből került a magyar irodalom térképére 1936-ban, a könyvnapon, mint a "százados szelíd szegénység" emblematikus megfogalmazása; Szabó Zoltán pedig A tardi helyzettel írta be nevét az irodalmi nemzet örökös tagjai közé. Az irodalmi nemzet nem ismer országhatárokat és távolságokat: térképén ott találjuk Borsit, Széphalmot, Csekét, Niklát, Pusztakamarást, Kápolnásnyéket, Ozorát, Döblinget, Kufsteint, Göttingát és Wittembergát, s most már Bretonország Josselin nevű kisvárosát is, ahol a rohani hercegek vízpartra épült, kívülről erőteljes vonalú, s belső terében finoman kimunkált, harmonikus térelosztású chateau-ja hirdeti a breton lélek formáinak hol szunnyadó, hol élénkülő metamorfózisait, s ahol Szabó Zoltán választott lakhelyül egy, még a francia forradalom előtt épült, kápolnához közeli házat. A kötet esszéi elődökről, kortársakról és fegyvertárs barátokról szólnak és negyven év írásaiból nyújtanak válogatást - Zrínyiről 1939-ben írt Szabó Zoltán, a bevezető írás pedig 1979-es keltezésű. A hazai realitásoktól független helyzetben élő és alkotó író megkötöttségektől mentes szemlélete, a megfogalmazás intellektuális igényessége, az, hogy a járulékossal is a lényegesről beszéljen, egységes művé formálják az írásokat, s ugyanakkor megrajzolják szerzőjük arcképét is.