Polisz 1998. április [antikvár]

POLISZ MAGÁNTÖRTÉ^^ Nemeskürty István Armis et litteris Armis - fegyverrel Anám katona. Reggelente kilovagol. Pécsett lakunk, 1929-et írunk. Egy S - őrizedeful tnaradt, a bérház vaskerítéséhez kötött lo hatara mászom. A lovászlegény a házmesternével üAsl. Elporoszkálunk az óvodába. Honnan tudta a lo hol ^ óvoda? Mindenestre odataláltunk. Örömzsivaj, én büszkén feszítek a nyeregben. Leszállni nem tudok. Apám már utol is ért. Szó nélkül fel a nyeregbe, maga ele ultet. Ügetésben haza. Otthon, de még a kapubejárat előtt, leül a vaskerítes also kövezetere. Térdére fektet, elnáspángol. Bőgök. Anyám elősiet: - Az Istenért, agyonütöd azt a gyereket. - Fogd, és csitítsad. Azzal apám be a házba. Anyám csitítgat, apám előjön egy fényképe-zőmasinával. Fölálh'tja három lábra, üveglemezt, tesz belé, nézeget, beállítja. Megindít egy masinát, az berreg-ketyeg. 0 hamar a ló elé áU, előbb azonban egyetlen mozdulattal visszalendít, fel a nyere^e. Kattan a gép. i' i» -ii A fénykép íróasztalom fölött függ: én boldogan vigyorogva nézek a gépbe, apám a lo előtt all, csizmaszárában a lovaglópálca, amivel eUenekelt. Amikor felmegyünk a lakásba, apám odaszól anyámnak: - Ebből a gyerekből katona lesz. Tényleg az lett belőlem. De egyáltalán nem csak úgy egyszerűen. Édesapám az első világháborúban súlyosan megsebesült. Az orosz harctéren, a Kárpátok előterében, előrehajolva vezette rohamra századát, amikor egy puskalövedék keresztülsüvitett a fején: bal szeme alatt hatok be és jobb nyakcsigolyája mellett távozott. Agya, fejének ideghálózata, látása ép maradt, de így is egy álló évig tartott, amíg meggyógyult. Alig engedték haza a budai új Szent János Kórházból, azzal, hogy végleg leszerelik, illetve rokkantállományba keriil, amikor kierőszakolta, hogy vezényeljék újra a harctérre. Az olasz hadszíntéren fogságba esett; szervezete nehezen küzdötte le a nélkülözéseket. Remekül tartotta ugyan magát, mégis egy tüdőgyulladás 1934-ben véget vetett életének. Akkor vezérkari őrnagyként a harcászatot adta elő a Ludovikán. Nem kívánta, hogy katona legyek. Tudta, merre tart a világ. Gyakran mondogatta: a háborúkat civilek, politikusok robbanják Id, a katonák igyekeznek minél hamarabb befejezni. Édesanyám a budapesti bencésekhez íratott be, a felvételi vizsgát is letettem; én azonban, apámat követve, tízéves fejemmel ragaszkodtam a katonai pályához. így kerültem a pécsi katonaiskolába. Jót tett a kemény fegyelem és a szigorú nevelés. A szorosan vett reáliskolai képzést is komolyan vették: az irodalom és a történelem fontos tantárgynak számított. A katonaiskola homlokzatán ez állt: „Armis et litteris". Fegyverrel és tudománnyal. Áhítatos rajongással néztem fel édesanyám barátnőjének, Szurmay Blankának atyjára, az uszoki hősre, bzurmay ve^rezredesre. Amikor az oroszok betörtek a Kárpátokon át az országba, Szurmay tábornok verte ki okét. Molnár Ferenc és Komáromi János örökítette meg emlékét az irodalomban. Maga is írt katonai sza^onyveket^ ezeket IS bújtam. Kár, hogy 1941.ben nem fogadták meg tanácsait, a háboTút elkerülendő, nvat vnU háborús beszámolók és regények a betűvetés megismerésétől kezdve állandó olvasmá- nyom voltak. Így például a negyvennyolcas honvéd hadsereg sorsa és története, és Mészáros Lázár, a zseniális hadseregszervezo, akit szerencsére pécsi tanáraink nagyra becsültek (szemben a közvéleménnyel).