Pokolra kell annak menni... [antikvár]

Paolo Santarcangeli írja könyvéről: "Kultúránk első, szimbolikusan elnevezett költője, Orpheusz pokolra száll. A világirodalom jelentős költeményei úgyszólván egytől egyik pokoljárásról tanúskodnak, vagy pokoljárást tartalmaznak, Homérosztól Vergiliusig, Dantétól Goethéig. Századunk költészetében ugyanezt tapasztalhatjuk. Alig-alig találunk olyan kiemelkedő költőt - magyar vonatkozásban Vörösmartytól Weöres Sándorig, Madáchtól Juhász Ferencig -, akinél a pokoljárás ne tartozna egy vagy más formában lírai élményük lényegéhez. Abból kiindulva, hogy ez nem lehet puszta véletlen, régóta foglalkoztat a gondolat, hogy megpróbáljam kikutatni, miért és hogyan születik meg ez az - úgy tűnik - szükségszerű és elkerülhetetlen élmény." A labirintusok könyve szerzőjének új munkája a pokolraszállásnak és az alászállás költői élményének jelenségét vizsgálja, majd a kötet második részében - Homérosztól a mai magyar költőkig - a történeti sorrendben beszél a világirodalom nagy pokoljáró íróiról, költőiről.