Párbajok és paródiák [antikvár]

Én eredetileg egy komolytalan könyvet akartam írni vers és nevetés, líra és játékosság összefüggéseiről. Az 1981-ben megjelent és nyomban el is fogyott Kiment a ház az ablakon című vaskos kötetben meg akartam mutatni, hogy az örökkévalóságra függesztett tekintettel írtak verset a századok során; hogy a vidámság, a gondatlan kedély, a tréfálkodó kedv, a csúfolkodás, vagy akár egy képtelen formai ötlet is lehet versírásra indító alkalom mindenkor. Hogy a költő nemcsak vátesz és próféta: univerzumába olyan szerepek is beletartoznak, mint a nevettetőé, a játékosé, a clowné. Ez a kísérlet már másfél évtizede nem sikerült, hiszen a nevetésre késztető költészet gyökerei éppoly messze vezetnek, mint a líráé általában; nincs cezura: játék és költészet gyökerei egyaránt a mítoszban erednek. A régesrég kaphatatlan könyv példatárát most jócskán kibővítettem, s az összetartozó fejezetek részenként, sorozatszerűen jelennek meg öt kötetben, csak az eredeti címlap emblémája közös: Kiment a ház az ablakon. A Poétai versengések s a második, e mostani kötet, a Párbajok és paródiák után az erotikus (érzéki és a dilettáns (érzéketlen) múzsa termése következik, majd vers-formajátékok és rímjátékok kavalkádja, hogy a nonszensz, abszurd meg az avantgárd immár célzottan játékos darabjai zárják a könyvsorozatot.