Nyugtalanító írás/képek [antikvár]

1. BEVEZETES „fehér a fehéren" Az idézet egy Haroldo de Campos-vers egyik sora.^ Pedig először talán Kazimir Malevics 1918-as szuprematista kompozíciójára gondolnánk. Vagy éppen a szövegektől, ikonográfiái előzményektől eloldott „tiszta" érzékelés (cseppet sem ellentmondásmentes) programjára a tárgy nélküli festészetben. Haroldo de Camposnak, a brazil konkrét költészet ismert szerzőjének verssorát nehéz lenne Malevics nélkül olvasni. Főként, hogy a de campos-i „fehér a fehéren" - olyan további, képpé alakuló sorok mellett, mint „oldalakra bomló oldalak surrogása", „kócsagok kalligráfiája" vagy „selymese-dik a fehér szakadása" - azt (is) jelzi, hogy a látás, az olvasás, az érzékelés fenomenológiája, a papír fehérje, a könyvtest tapinthatósága, az írás láthatósága, anyagszerűsége az irodalomban is kérdéssé, illetve retorikailag izgalmas lehetőséggé válhat. Történetileg nyilván mindig másként, eltérő irányultsággal, poétikával, „téttel". A „fehér a fehéren" sor nyomán előállhat a kérdés, hogy olvasás közben ránézünk-e az írásra, vagy inkább átnézünk rajta, mint valami áttetsző rétegen, amely mögött már (egy újraalkotott) történetet, világszerűséget keresünk? Lehetséges-e egyáltalán bármiféle „rá"-nézés vagy „át"-nézés, illetve „mögött", vagy csak figuratív értelemben? Érzékeljük-e a közvetítésben eltűnő lap síkját, az írás képét? Az olvasás fogalmi műveleteit megtöri-e valami más, valami olvashatatlannak, nem-konceptuálisnak az érzékelése? Milyen, amikor kilépünk az írás vonalából vagy a tipográfiailag bemért oldaltükörből? Tapintjuk-e a könyvet, a papírt? „[Sjelymesedik a fehér szakadása" - olvassuk de Camposnál ugyanott, és ^ A vers címe vagy ajáraása(?); korin (1658-1716) + maruyama okyo (1733-1795). A teljes szöveg az 1. mellékletben olvasható. 11