Nostalgia-trauma [antikvár]

A Symposion folyóirat tiárom korábbi tematikus számában, a Roncs, a Bűn/ártatlanság - szag/illat, valamint a Közép-Kelet-Európa közlielyei dmü kiadványaiban arra törekedett, iiogy az irodalom és a képzőművészet eszközeivel reagáljon a Jugoszlávia szétesése és a délszláv iiáborúk után a térségben kialakult helyzetre, illetve felmutassa a párhuzamokat vagy éppen eltéréseket a tágabb közép-kelet-európai régió poszt-kommunista országaiban élö művészek életérzésében, világlátásában, esztétikai kifejezésmódjában. Jelen lapszámunkban a hangsúlyt kimondottan annak kutatására helyezzük, mit jelent a sorstörés fogalma térségünkben és hogyan képes megszólalni a trauma néma hangja a szövegeken és a képeken keresztül. A történelem a trauma perspektívájában újraszituálódik, többé nem az, amit közvetlenül megérthetünk. A történelem azt a módot kezdi jelenteni, ahogyan belekeveredünk egymás traumáiba. Az emlékezet etikai és politikai kérdés is-, hogyan beszéljünk úgy a múltról, hogy ne áruljuk el (ne hamisítsuk meg) azt, és miképpen lehet úgy integrálni a jellegüknél fogva elszigetelt, kimondhatatlan eseményeket, hogy a történetmesélés, az élménymegosztás segítse a trauma elengedését, múlttá válását, a gyógyító feledést. Ezért Is választottuk kiegészítő témaként és ellenpontként a nosztalgiát mint olyat. Ha egyetértünk Freuddal abban, hogy a traumában mindig marad valami mitologikus, valami, ami elérhetetlen a racionális megközelítés számára, ugyanez igaz lehet a nosztalgiára Is, amelyet értelmezhetünk az elveszett világok, az elhagyott otthon, a szertefoszlott illúziók, az elveszett Éden utáni vágyódásnak, de értelmezhetünk úgy is, mint váratlan utazást a trauma sötétségének mélyén megnyíló „spirituális hasadékon" keresztül. A lapszám koncepciójának tervezésekor nem tettünk különbséget trauma és trauma között, az itt olvasható írások túlnyomó többsége az egyénnek, az események átélöjének és tanújának perspektívájából íródott. És nem tettünk különbséget a műfajok és beszédmódok között sem: olyan szerzőket is megszólalásra kértünk, akik nem az irodalmi/ tudományos magaskultúrából jönnek, ill. ha onnan jönnek is, ezúttal a személyes megnyilatkozás, az esszé nyelvén beszélnek, és olyanokat is, akik ritkán és/vagy nem professzionális szinten foglalkoznak írással. (Az itt olvasható első elbeszélés Is ilyen például.) A szerkesztés során számos meglepetés ért bennünket, váratlan perspektívák nyíltak meg: a szövegblokkokat így végül már nem is az előzetes koncepció, sokkal inkább a beérkezett anyagok belső párhuzamainak, modalitásainak, tematikus összefüggéseinek felismerése alakította. Ami pedig a vizuális alkotásokat illeti, ezúttal nem szövegek ihlette alkotásokról van szó, mint az előző, már emlegetett lapszámok esetében, hanem minden egyes alkotó, saját indíttatásból reflektál a témára. Mint mindig, most is számos variáció elkészítése, végtelen beszélgetések sora előzte meg a letisztult dizájnfelületek létrejöttét. A szerzők portréinak széttrancsírozottsága a trauma és a nosztalgia strukturálódásának mikéntjét követi le, vagyis a csendből érkező em-lekezet tökéletlen zajainak vizuális leképezése. A témával való foglalkozást nem tekintjük és még nem is tekinthetjük lezártnak, 2013-ban tovább folytatjuk a kutatást különféle szakemberek bevonásává, amelynek eredményeként jelentetjük majd meg a Trauma/Nosztalgia n-elnevezésű lapszámot