Önkívület [antikvár]

Benkő Krisztián az irodalomelmélet és filológia teljes vértezetében lép az olvasó elé: választott korszakának, a magyar romantikának igazi tudós ismerője. Ami könyvét mégis rokonszenvessé teszi: e vértezetet nem páncélként használja. Ellenkezőleg, mintha egyéb célja sem lenne, mint hogy „szíve titkos ösztönét” (Batsányi) kövesse. Az érzékeny olvasás kézikönyve az Önkívület; annak példázata, hogy a filológia is jól szolgálhatja a szenvedély ébrentartását. „Olvasónapló”, írja a szerző a kötetéről. De több is annál. Önnön arcvonásait keresi Kármán, Batsányi, Ungvárnémeti, a rég elfeledett Folnesics és a többiek arcképeiben, de közben a régi tükröt arra is alkalmasnak tartja, hogy az utókor is magára ismerjen benne. Így kerülhet egymás mellé az Osszián és a Trainspotting, Batsányi és Márton László, Ungvárnémeti és a futurizmus vagy Thaly Kálmán és Stefan George. Vérbeli irodalomtörténész a szerző; de Weöres Sándor vagy Bódy Gábor szellemében kelti életre a szobrokká kövült írókat, akik kortársakként lépnek elénk. Az elméleti érdeklődés és a szenvedélyes olvasás, a filológiai körültekintés és a gyönyörködés vágya jelöli ki e kötet határait. Tudósoknak éppannyira ígéretes olvasmány, amennyire élvezetes a laikus érdeklődőknek” – Földényi F. László „Megjelenik az irodalom mellett a többi művészet is. Zene, színház, képzőművészet. Talán nem is az a legfontosabb, hogy megjelennek. Inkább, hogy egymásra-, főként az irodalomra vonatkoztatottan jelennek meg. Kisfaludy Károly Aurorája mellett festői tevékenységének a költészetével párhuzamos értelmezése. (…) E párhuzamoknak pedig nemcsak történeti, hanem elméleti konzekvenciái is lehetnek. Történetelméletben és művészetfilozófiában is. Vagyis megjelennek e szélesebb keretekben az irodalomtörténet-írás új esélyei” – Poszler György, Élet és irodalom