Napút 2018. december [antikvár]

Konferencia Palkovics Tibor Hamvas Béla „aktualitása"' A Myugat folyóirat 1930. decemberi számában, tehát liözel 90 évvel ezelőtt, [iietzsche-Jubileum címmel megjelent írásában Hamvas Béla a következőképp fogalmaz: „A harmincéves Nietzsche-jubileum feltűnés nélkül múlik el. Úgy látszik, nincs mit igazolni. Mem beszélnek Mietzsche-reneszánszról, mert hiszen van. [ ] Időszerűtlen jubileum. Harminc éve, hogy meghalt és negyven, hogy utolsó munkáját befejezte. Minden szava friss, sőt aktuális." Vajon elmondható-e ugyanez most, a Hamvas-jubileum kapcsán? - többek között ez az a kérdés, amely természetszerűen merül fel sokakban az olyan megemlékezés kapcsán, amilyen a mostani is. Ötven éve, hogy meghalt, s csaknem ugyanennyi, hogy utolsó sorait lezárta. Elmondható-e, hogy ma éppen töretlen jelenléte folytán nem beszélünk „Hamvas-reneszánszról", és életművének magától értetődősége miatt „nincs mit igazolni"? Mindez meglehetősen összetett és nyitott kérdés. Annyi bizonyos, hogy a nyolcvanas évektől kezdődően intenzív érdeklődés indult meg az életmű irányába, amit természetszerűen a szövegkiadások is egyre sűrűbben követtek, részben a háború előtt megjelent írásainak válogatás-köteteivel, részben a kéziratos hagyaték néhány fontosabb írásának közzétételével. Azonban a mai napig, az életmű mintegy harminc kötetének kiadása után is hiányzik annak feltérképezése, hogy valójában mi is történik a ham-vasi írások mélyrétegeiben, s részben éppen ennek hiánya az, ami késlelteti az egymással párbeszédre képes, mérvadó filozófiai recepció kialakulását és kibontakozását is. Ugyanakkor ez a hiány, életművének lezárulása után ötven évvel, nyilvánvalóvá tette azt is, hogy a filozófia és irodalom bevett kategóriáin keresztül nem állnak rendelkezésre az értelmezésnek azok a perspektívái, amelyek képesek lehetnek gondolkozásának alapelemeit a maguk összefüggésében feltárni. Ezt a helyzetet pedig csak erősíti, hogy Hamvas Béla szemléletének egyik specifikus jellege éppen ez a termékeny, inspiráló és provokatív megragadha-tatlanság, minden rögzíthetőségen való túllendülés, amely az „egész"-re való tökéletes nyitottságot idézi, s amely valójában szokásos kategóriáink meghaladására szólít fel, lehetőséget nyújtva szemléletünk egészlegességének is a visszanyerésére. Mindezek mellett azonban, a Hamvas Béla aktualitására irányuló szokásos kérdésfeltevésnek ma van egy olyan arculata is, amely paradox módon éppen a maga sablonos, sőt mondhatni, közhelyszerű jellegénél fogva kellően provokatív és felszólító, hogy az ember e sematikus szófordulat mögé nézzen és Az „Irodalom és Bölcselet" címen megrendezett konferencia és megemlékezés megnyitó beszéde 106