Napkelet 1933. január-december [antikvár]

TÍZ ÉV Akik gyerekek voltak, mikor a Napkelet először besütött a magyar szellemi életbe, ma férfiak és asszonyok, akik akkor a delelőn haladtak, azok ma az alkony lassú lankáját járják. És a gyerekek, akik nem emlékeztek a forradalmakra, ma emlékeznek s a körültünk lángban hánytorgó földgolyón szellemi forradalmak sustorognak fel bennük, míg az előttük járó nemzedék sokszor becsukja a süvítő eszmeáromlásokkal szemben az ajtót és az ablakot. Talán soha nem volt nagyobb feladata folyóiratnak, mint napjainkban, mikor idegenszerű megnemértések és döbbentő távolságok támadnak az egyidőben élő nemzedékek között, noha az Ember az egész földön egyet akar és egyet keres: a maga Jövőjének a megváltását. Hídnak lenni nemzedékek és letépett tájak között, mesélőnek lenni az omlások zajában, ébrentartónak a csüggedésben, hajnalvárónak az éjszakában: ez volt az elmult évtizedben a mi feladatunk.