Mozgó Világ 1988. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

Szabó Márton A rendi szocializmus eszméje Adalékok az 50-es évek ideológiatörténetéhez Vizsgálatunk tárgya az 1950-es évek első felének tömegirodalma. Arra keresem a választ, milyen társadalom- és emberképet közvetítettek ezek a „tömegművek" a magyar olvasók, a közönség széles rétegei számára. Hogy a hatalmas anyagban el ne vesszünk és a mondandó parttalanságát elkerüljük, az elemzést egyetlen sorozatra szűkítettük le, nevezetesen „A munka hősei" című brosúrákra. Ezekből 35 füzet jelent meg 1950 és 1953 között a Népszava kiadásában, és 42 munkában kitűnt személyt mutattak be. Megállapításaink tehát döntően erre az anyagra vonatkoznak, de érvényességük általánosabb, hiszen a korban minden agitációs tömegirodalmi írás, de még a társadalomtudományi irodalom is - eltérő tárgyon ugyan, de - lényegében ugyanazt a társadalomfelfogást közvetítette. Sorozatunk azért is alkahnas a reprezentációra, mert darabjai szociografikus igénnyel készültek, és szerzői teljességre törekedtek. Bemutatták a kiválasztott személyek múltját és jelenét, munkáját és szabadidejét, gondolkodását és magánéletét, munkahelyi és társadahni kapcsolatait. Valószínű tehát, hogy jól kifejezik azt a gondolkodási és cselekvési rendszert, amelybe a pohtikai vezetés - számos vonatkozásban máig ható érvénnyel - „belehelyezte", látta és értehnezte a magyar társadalmat.' Ennek a korszaknak még a „magvasabb" irodaknát is - nem beszélve az értéktelennek látszó brosúrákról - hajlamos tudományos és politikai közvéleményünk egyetlen kézlegyintéssel eUntézni, mondván: az egész puszta ideológia, a valóság nem ilyen volt, ráadásul egy torz rendszer produkálta őket. Az elutasítás persze jogos, de nem ment fel bennünket a tárgyilagos elemzés alól, hiszen eszmei reahtásként a kor integráns részét képezték. A „behunyt szemű" elutasítás ráadásul paradox módon épp a kontinuitást szolgálja, gyakran foglya marad a tagadni kívánt nézetnek. Pedig az 50-es évek ideológiai szelleme igazán rászolgált a vele való végérvényes és érdemi, tehát strukturális szakításra. írásom alapvető mondandóját közvetlenül egy kutatói éhnény inspirálta. „A munka hősei" sorozat darabjait olvasván - más egyéb vonásuk mellett - szinte mellbe vágott a belőlük áradó mélységes konzervativizmus. Ilyen tömény adagokban az ember hamar hozzászokik a túlzásokhoz, a dagályossághoz, az ideológiai ködvilág homályaihoz és patentjaihoz. Észre kellett azonban venni, hogy mindez nem egy alapvetően progresszív felfogás torz megjelenése, hanem olyan nézetrendszer „korszerűsítése", amely a magyar múlt retrográd hagyományaiban gyökerezik. Szocialista frazeológiában és munkásmozgalmi nyelvezetben itt valójában a rendi társadalom átmentési kísérlete folyt, hiszen az írások az embert és a társadahnat azokban a fogalmi keretekben szemlélték, amelyeket a nemesi-úri Magyarország hagyományozott ránk.^ Saját önképük szerint persze radikálisan szembefordultak ezzel a világgal, de a gondolkodási mód, az alappozíció, a társadalomlátás szerkezete semmit sem változott. Annyi történt, hogy a politikai változásnak megfelelően a régi sémákban fogalmakat cseréltek: egyszerűen behelyettesítettek. Gondoljunk például arra a közismert nézetre, hogy nálunk már a dolgozók lettek az urak. Vagyis az úriságot (ezzel együtt természetesen a szolgaságot) nem eltörölték, hanem átalakították, új formában podukálták. Persze az is nyilvánvaló volt, hogy itt nem pusztán egy-két megfogahnazásról és néhány jelszóról van szó, hanem a társadalom és az emberfelfogás lényegi vonásairól. Részletek egy nigyobb, a Tirsadalomtndomíiiyi Intézet „Társadalmi tndar koUtcScsoport megbfziiu alapján kéazfilt tanídmánybil.