Mesterek, kortársak [antikvár]

EGY IRODALOMTUDÓSI ÉLETMŰ ALAPVETÉSEI Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig Elismerés és köszönet illetheti a debreceni Kossuth Egyetemi Ki- adó „Csokonai Könyvtár" sorozatának szerkesztőit, Bitskey Istvánt és Görömbei Andrást azért, amiért (jó okkal persze) számon tartottak, majd ki is adtak egy három és fél évtizeddel korábban, 1964-ben már megjelent magyar líratörténeti munkát: Tamás Attila, az akkor har- mincegy éves, de máris teljes szakmai fölkészültséggel jelentkező iro- dalomtudós szóban forgó munkáját. Több okkal is indokolható, ma- gyarázható ennek az újrakiadásnak a valódi jelentősége. Az első szempont természetesen e kitűnő könyvnek az önértéke; a szakmai visszhang már az első kiadásakor is meggyőzően pozitív volt. (Vo. például Kiss Ferenc [Tiszatáj, 1964. 5. sz. 3.1.], Szili József [Irodalomtör- téneti Közlemények, 1965. 2. sz. 250-256. L], Rigó László [MTA I. Oszt Közi, 1965. 22. k. 477-480. L]). Egy másik lehetséges megközelítés az újrakiadás indoklásaként oda lyukadhatna ki, hogy ma, egyáltalán az utóbbi, körülbelül két évtizedben leginkább olyan irodalomelméleti irányzatok, sőt iskolák vannak divatban, amelyeknek egyre kevesebb közük van az irodalmi művek lényegi kérdéseihez, esztétikai értékei- hez (és az ebből táplálkozó esztétikai hatásukhoz, emberközeli, az emberrel kapcsolatos alapfunkcióikhoz). Működésük sokkal inkább egy elkeseredett és egyre idegesebb versenyfutáshoz hasonlatos im- már: nehogy lekéssék a legújabb, a legfrissebb „irodalomelméleti" ta- lálmányokat a nagyvilág valamelyik szegletében. Tamás Attila e könyve révén most viszont újra találkozhatunk egy részleteiben is alaposan kidolgozott és megbízhatóan tudományos megközelítéssel, amely olyan sarkalatos - mondhatni - szakmai létproblémákat állít a vizsgálódás középpontjába, mint pédául a költői világkép mibenléte, a költői műalkotás ismérvei vagy éppen az esztétikai érték megragadható- ságának a kérdése.