Magyar irodalomtörténet dióhéjban [antikvár]

E kis füzet megírásában ugyanazok az elvek vezéreltek, amelyek a történeti dióhéjnál irányítottak. Rövid, logikus, minden lényegest magában foglaló igazi »dióhéjat« óhajtok adni az ifjúság kezébe, hogy megkönnyítsem nehéz munkáját, amely főkép az érettségi és tanítóképesítő vizsgálatok előtt tölti el szívét szorongó érzésekkel. E kis munka tehát a vizsgálatok megkönnyítésére szolgáló keret, összekötő kapocs, hogy a tanuló ismeretei szerte ne hulljanak; bátorító kalaúz, hogy ennek segítségével kevésbbé féljen a jövőjére döntően ható nehéz vizsgálattól. A legtöbb tanuló szorongó érzését ugyanis az okozza, hogy nem bízik emlékező tehetségében, megdöbben az anyag nagyságától s félelmében elfelejti, vagy összezavarja a tudnivalókat. A tárgyaknak ilyen dióhéjas foglalatja azonban sokszor eloszlatja félelmét, ha tudniillik a dióhéj olyan zsinór, amely az ismeretek útvesztőjében biztosan vezérli. - Megjegyzem, hogy e dióhéjban gondot fordítottam a művelődésre, a legújabb irodalomra, valamint a közgazdasági irodalom s a magyar fajszeretet kidomborítására is. Magyarságunkból hiányzik ugyanis a világot mozgató közgazdasági szellem s az erős fajszeretet, amely a nagyfokú mulasztásokat pótolhatná. Már pedig mi csak úgy állunk meg a rohanó nemzetek sorában, hogy ha gazdasági téren a Széchenyi nyomdokaiba lépünk, ha ifjuságunkból Széchenyi-katonákat nevelünk; a magyarság szempontjából pedig megkezdjük nyelvünk, műveltségünk számára az új honfoglalást. Adja Isten, hogy kis munkám e második kiadását is oly szeretettel fogadja az ifjúság, mint ennek első kiadását s mint történeti dióhéjamat!