Magyar erőtér [antikvár]

Az Erdélyi Szépmíves Céh, az Erdélyi Helikon folyóirat és a marosvécsi Erdélyi Helikon írói munkaközösség a legtöbbet emlegetett és talán a legismertebb fejezete a 20. századi erdélyi magyar irodalomtörténetnek. 1920 után, a trianoni dermedtségbe jutott ősi magyar terület egy emberként bénultan állt az események hatása alatt. Kós Károly röpirata mutatott rá, nincs más lehetőség, mint megtalálni a kiutat, újraszervezni az erdélyi magyar kulturális életet, ezáltal létrehozni egy olyan magyar szellemi erőteret, ami a nemzeti megmaradást szolgálja. A folyamat természetesen nem volt zökkenőmentes, sok-sok belső vita, kihívás és váratlan esemény hátráltatta a szervezők szándékát, de a végeredmény már történelmi távlatból is látszik. Ezeket a korabeli küzdelmeket ismerteti a neves irodalom- és művelődéstörténész, Sas Péterlegújabb könyvében. Eddig soha nem publikált levéltári anyagok, új ismeretek közreadásával izgalmas, lebilincselő stílusban mutatja be a szerző a két világháború közötti erdélyi magyar szellemi életet. Egy keleti bölcsesség szerint, az energiamegmaradás törvényei a szellemi térben is érvényesülnek. Ezt igazolja a céhes helikonisták kitartó küzdelme is. Mert minden erőfeszítése azoknak, akik a magyar kultúrát építik, örökérvényű, olyan, mint a piramisépítők küzdelme. Egyszerre jelzőfény, lármafa, biztos fundamentum és jövőt jelentő bizonyosság. Eredményes tusakodásuk visszaigazolása annak a Tamási Áron-i igazságnak, hogy "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."