Kortárs 1982. október [antikvár]

Részlet: VÉSZI ENDRE Adrenalin Túl nagy fejjel jött a világra, az anyja majdnem belepusztult; kinövi majd a túl nagy fejét, és nem nőtte ki; helyreállnak a szükséges arányok, és nem álltak helyre; a vigasztaló szavak sorra szétpukkantak az időben, de ehhez hosszú évekre volt szükség, és ki törődik ma már az arányokkal. Homolya H. maholnap, pontosabban augusztus huszadikán (Szent István napja, Alkotmányunk ünnepe, Új Kenyér ünnepe), betölti ötvenharmadik esztendejét, kortársai megszokták olyannak, amilyen. Ami a túlnagy fejre vonatkozik, arról már bebizonyosodott, hogy nevezhető vízfejnek, sőt fizikai tény, hogy a zömök, dugószerű törzs, a vállak szélesen legömbölyített íve, s a kissé pirosra színeződött vaskos, csőszerű nyak jól aládúcolja, mint valami sikerült alépítmény, statikai megbízhatóságot ad neki. Az arc lepénytömegében, a dudoros homlok félkaréja alatt, jól rejti a sokdioptriás szemüveg vizeskék szemét, összegyűjtve az oldott kékséget egy szelídnek ható pillantásában. Holott szelídségről itt szó sincs, s a következőkben még kevésbé lehet.