Kisversek költészete [antikvár]

BEVEZETES „A költészetet nem rőfre és kilóra mérik" (Rónay György), azaz nem hosszúság, súlyos mondanivaló jellemzi a verset, hanem „az a nyelvi játék vagy átalakítás, mely á hétköznapi beszédből stilizált, a stilizált beszédből retorizált, a retorizált beszédből poetizált beszédet hoz létre." (Németh G. Béla) Az tehát, hogy valami költői-e, vagy sem, költészetről beszélhetünk-e, vagy sem, mindig nyelvi minőségében dől el. A mennyiség - hogy rövid vagy hosszú-e a vers - nem játszik döntő szerepet, jóllehet a túl rövid s a túl hosszú költeményeket általában nem kedvelik; a szűkszavúság vagy bőbeszédűség nem jó ajánlólevél akkor sem, ha Weöres Sándor egysorosairól vagy Juhász Ferenc „époszairól" van szó. Kölcsey Ferenc A poézisről szóló 1808-as tanulmányában „a költés nemeinek" a következő rövid listáját állította fel: „Hogy pedig a vers az írás után találtatott, onnan gondolhatni, hogy az emberek a nyelvre s az abban lévő szók hosszúságára vagy rövidségére nem figyelmezhettek azelőtt, annyival inkább grammatikai dologba nem ereszkedhettek: de midőn már le tudták írni szavaikat, figyelmezőkké tevődvén a nyelv természetére, a szóknak helyes leírására s kimondására, könnyebben juthattak az említett találmányra. A Így menvén nagyobb, nagyobb tökéletességre a poézis, midőn már sok himnuszok, vitézeket dicsérő énekek, s több effélék voltak írva, feljebb emelkedett egy magához jobban bízó lélek, s apró dicsérő dalok helyett egész életét leírta valamely vitéznek, és egy igazi epopeát készített. Elébb volt pedig ez, mintsem más tudományok, s maga a história írás is lábra állott volna, mint ezt az egy Homérosz példája bizonyítja. Azon időkben mind a teológia, mind a história, filozófia