Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
A magyarság a kilencedik század elején tűnt fel a történelem színpadán, mint nomád életet folytató finnugor eredetű néptörzs. Később, még az őshazában, az Ural déli lejtőjén, erős bolgár-török befolyás érvényesült mind etnikai, mind szellemi fejlődésében. 896-ban lépett arra, a többnyire lakatlan területre, melyet a Duna-Tisza-közi Magyarország fogalma szimbolizál. A mai Magyarország területén a magyarság honfoglalása előtt egyetlen nép sem tudott megtelepedni. Itt tanyáztak a kelták, a rómaiak, a hunok, a longobárdok, a gepidák, az avarok, akik mind nyom nélkül tűntek el. Ekkor lép fel a magyar nép s olyan hatalmas birodalmat alapít, mely később Nagy Lajos és Mátyás királyok alatt Európa egyik legnagyobb nemzeti állama.
A magyarság új hazájában is nomád állattenyésztéssel, halászattal és vadászattal foglalkozott. A pogánykori magyarság már egységes és kialakult nemzetállam, élén a nemzet által választott vezényel, szervezetileg önálló patrimoniális alapon, melyre később királyságát is építette. Ez a pogány-jellegű őstörténet 1001-ig tartott, amikor első királya, Szent István nemzetét a keresztény kultúrközösség részesévé teszi s magát II. Szilveszter pápa koronájával keresztény királlyá koronáztatja.