Bővebb ismertető
BÍRÓ-BALOGH TAMÁS
EGY GONDOLKODÓ ARCKÉPE Kosztolányi Ádám (ipi§-ip8o)
Kosztolányi Ádám neve mindenki számára ismerősen csenghet. A vezetékneve legalábbis bizonyosan. Apja révén jól ismert figura a magyar művelődéstörténetben - mégis alig tudunk róla valamit.
Többen tudni vélik, hogy egy társasági összejövetelen megette az ingét, mások pedig azt hallották róla, hogy más írókhoz hasonlatosan ő is kézirattal fizetett a kávéházakból lett presszóban - igaz, ő nem a saját, hanem az apja kézirataival. A legtöbb internetes találat persze arról szól, hogy ő volt Kosztolányi Dezső 1915-ben született fia, „aki szintén próbálkozott az írással, s néhány szövege meg is jelent lapokban".
„Második kiadás", írta apját idézve magáról Ádám, mert nagyon hasonlítottak egymásra. De ahogy Kosztolányi Ádám írja visszaemlékezésében, ez „a hasonlóság nemcsak külsőnkben nyilatkozott meg, hanem elsődleges érzéki reakcióinkban, reflexeinkben, ösztönirányulásainkban. Anyám meséli, hogy születésem után nevetségesen atavisztikus mozdulataim voltak, két ujjamat éppúgy a halántékomhoz illesztettem, mint ő. Reflexeink később is számtalan dologban érvényesültek, ahogy leültünk, ahogy be-