Irodalmi szöveggyűjtemény 11. [antikvár]

ARANY JÁNOS (1817-1882) Válasz Petőfinek Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom; Örül a szivem és mégis sajog belé. Hán)ja-veti a hab; mért e kű^ jutalom? Petőfit barátul mégsem érdemeié. Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve Szerencse, isteni jó szerencse nékem! Másképp szerény művem vetém vala tűzbe. Mert hogyan lett volna nyerni reménységem? És mily sokat nyerék! Pusztán a pályabér Majd elhomályosít, midőn felém ragyog: De hát a ráadás! Lelkem lelkéig ér, Hogy drága jobbkezed osztályosa vagyok. S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék. Ki törzsömnek élek, érette, általa; Sorsa az én sorsom s ha dalra olvadék, Otthon leli magát ajakimon dala. Akartam köréből el-kivándorolni: Jött a sors kereke és útfélre vágott, S midőn visszafelé bujdokolnék, holmi Tüske közöl szedtem egynehány virágot. Jöttek a búgondok úti cimborának. Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen; Én koszorút fűztem, ők hamiskodának. Eltépték füzérem fél elkészültében. Végre kincset leltem: házi boldogságot. Mely annál becsesb, mert nem szükség őrzeni. És az Iza partján ama hű barátot' Nem is mertem volna többet remélleni. Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba, Éget és világít lelkemben leveled: Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa, Mily igen szeretlek Téged s őt is veled. mi ' Szilágyi István (1819-1897), Arany debreceni tanulótársa, majd nagyszalontai iskolaigazgató, ekkor Má-ramarosszigeten hitoktató volt. Az Iza a Tisza egyik mellékfolyója. .,4 a 19- század második felének és a századfordulónak magyar irodalmából