Híd 1977. március [antikvár]

AMIRE AZ EMBER HASZNÁLHATÓ ALEKSANDAR TláMA A németek keleti előretörése, amely 1941 áprilisában érte el Újvidéket, illetve a Bácskát, Sepp Lenart személyében már ugyanazon év telén megfelelő szószólóra talált Króneréknál. Mint Kró-ner Rézi öccse, szabadságos katonaként került a házba, miután megjárta az orosz frontot, s mivel egykettőre elment a kedve, hogy vadonatúj fekete csizmáit a néptelen, sáros utcákon sétáltatva, édesanyjánál, falun töltse szabadsága napjait. Amit azonban leginkább hiányolt a faluban, az a méltó hallgatóság volt. Mert a csaták hevében hányszor, de hányszor maga elé képzelte, hogy mesélgeti majd élményeit, de nem ám hatvanesztendős édesanyjának, aki — miközben apró könnycseppek gördülnek le ráncos arcán — úgyis csak sóhajtozni meg sopánkodni fog, ahelyett, hogy, megcsodálná fiát, és nem is a gyanakodva sandítgató, hájas parasztoknak, akiket legfeljebb az érdekli majd, hogy ott Oroszországban, ahonnan jött, milyenek a házak és az istállók, a jószág és a csűrök. Maga Sepp világéletében nem volt igazi paraszt; amikor apja nélkül maradt, az engedékeny édesanya és a nagybácsi mellett, aki mindenféle praktikával egyíikezett kitúrni őt a család földjéről, egészen fiatalon, akárcsak Rézi nővére, állásba lépett, beállt inasnak a helybeli zsidó szatócshoz. Talán éppen Cháim Salamon, ez a szőke szakállas, ijedt zsidó lett volna az az igazi, akinek kiteregette volna a hódítás közben szerzett katonaélményeit, megmutatta volna, imi lett belőle, ily módon véve elégtételt a pofonokért meg a nehéz munkáért, amiből inaséveiben és fiatal segédkorában jócskán kijutott neki Cháimnál. De amikor hazajött, * Részlet a szerző NIN-díjjal kitüntetett azonos című regényéből. A regény értékelését januári számunkban közöltük.