Helikon 2005/3 [antikvár]

Régi az újbanNem gyakori eset, hogy egy irodalomelméleti folyóirat a régi irodalom kutatóit kérje fel tematikus szám összeállítására. A döntést a téma indokolja, a téma kiválasztását pedig annak aktualitása. A legutóbbi évek magyarországi eszmecseréi igazolják a nemzetközi és a magyar irodalomtörténet-írás klasszikusainál is magától értetődő tapasztalatot, hogy az elmélet történeti (ön)reflexiója és az irodalomtörténet elméleti megalapozása csak egyszerre végezhető, csak különböző területek és korszakok kutatói közötti folyamatos dialógus közegében lehet sikeres és termékeny. A jelen szám ezt a párbeszédet igyekszik tovább vinni, régi és új irodalomelmélet között.Kötetünk nem egy iskolát vagy irányzatot mutat be, hanem egy módszertani megfontolás érvényesülésére hoz példákat és tesz újabb javaslatokat. Kecskeméti Gábor a nemzetközi reneszánszkutatás egy már bejáratott paradigmáján, a Lorenzo Valla és a kései Wittgenstein közötti párhuzamon mutatja be, miként termékenyíti meg az eszmetörténet és az irodalomtörténet kutatását a modern nyelvfilozófiai szempontok bevonása. Bene Sándor egy új párhuzam lehetőségét veti fel a Derridával vitatkozó Searle és a XVI. századi, cselekvéselvű poétika teoretikusa, Francesco Patrizi szinoptikus olvasatával. (Searle utolsó nagy vitacikke teljes terjedelmében itt jelenik meg először magyarul.)A szakrecenziók az imitációelmélet (Kiss Farkas Gábor) és a modern eszmetörténet vagy intellectual history" (Szentpéteri Márton, Zászkaliczky Márton) kutatásának tükrében vizsgálják a régi és új elméletek párhuzamos alkalmazásának példáit, Dante nyelvfilozófiájának korabeli és modern olvasatait (Nagy József), illetve kitekintést adnak a beszédaktus-elmélet és irodalomelmélet viszonyának állásáról (Túry György, Radvánszky Anikó).Számunk régi/új szövegeit BENE SÁNDOR és KECSKEMÉTI GÁBOR szerkesztette.A Szerkesztőbizottság