Három görög drámaíró [antikvár]

Részlet a könyvből: AESCHYLUS. Aeschylus drámáit az egyik forrás kerek számmal kilencvenre teszi; fönnmaradt belőlök hét. S szerencsére ebből a hétből megismerhetjük nemcsak Aeschylus költészete szellemét, hanem azt a föltűnő technikai haladást is, melyet a görög tragédia rövid húsz év alatt megtett. Időrendben elől áll e sorban a Segélykérő nők és a Perzsák (472); az utolsó pedig a trüogiás Orestia (458), nemcsak Aeschylus legtökéletesebb alkotása, hanem talán az egész görög tragédiáé. A modern irodalomtörténeti módszer kedvelt eljárását, mely előszeretettel keresi a kapcsolatot az irodalmi mű s szerzője élete közt: a görög íróknál nem alkalmazhatjuk. Aeschylusnál is édeskevés az, mit életéről tudunk s épen olyan kevéssé határozhatjuk meg azt a befolyást, melyet egyéni fejlődése s sorsa az egyes művekre gyakorolt. Bármennyire érdekes volna e tekintetben a psychologiai bepillantás, két okból megvigasztalódhatunk hiányán. A görög irodalom az individualismust jobbára nem ismeri s jellemző, hogy legnagyobb költője, Homeros gyűjtőnév. A mai író ellenben mindenekelőtt azon van, hogy a maga egyéni fölfogásában láttassa a világot, egyoldalúságokat túloz, ellenkezésbe lép a közhittel s nem ő olvad bele az életbe, hanem ő nyomja rá műveiben az életre érzésének, gondolkodásának, szenvedélyeinek bélyegét. Itt a psychologiai elemzés természetes joga lesz az élvezőnek. A görög irodalom virágzó korában ennek nyoma sincs...